hajlamosak arra, hogy megváltozott és felnagyított formában jóval azután is fennmaradjanak,
amikor a valós veszély már elmúlt. A traumatikus események hosszú távú, mély változásokat
hoznak létre a fiziológiás arousal, az érzelmek, a gondolkodás és az emlékezet területén. Sőt, a
traumatikus események szélsőséges esetben akár el is szakíthatják egymástól ezeket a rendes
körülmények között integráltan működő funkciókat. Előfordulhat, hogy a traumatízált személy erős
érzelmeket él meg, de nincsenek az eseményről világos emlékei; vagy mindenre részletesen
emlékszik, de nem él meg érzelmeket az eseménnyel kapcsolatban. Az is előfordulhat, hogy teste
folytonos készenlétben és gerjesztettségi állapotban van, de nem tudja, miért. A traumás tünetek
szemmel láthatóan hajlamosak leválni forrásukról, és Önálló életre kelni.
52
Ez a töredezettség, melynek révén a trauma megbontja az önvédelem normál esetben integráltan
működő, összetett rendszerét, már a poszttraumás stressz zavar híres, korai leírásaiban is kiemelt
helyen szerepel. A hisztéria lényegét Janet már száz évvel ezelőtt is a „disszociáció" kifejezéssel
foglalta össze. Megfigyelése szerint a hisztériás páciensek elveszítik azt a képességüket, hogy
integrálni tudják a túl megterhelő életesemények emlékét. Gondos feltáró technikákkal - többek
között hipnózis használatával - Janet demonstrálta, hogy a traumatikus emlékek a mindennapi
tudattól különválva, abnormális formában őrződnek meg. Janet úgy hitte, hogy az emlékezet, a
tudás és az érzelmek közötti normál kapcsolatok felbomlását a traumatikus eseményekre adott erős
érzelmi reakciók okozzák. Ezt Janet az erőteljes érzelmek „szétbontó" hatásának tulajdonította,
amely megbénítja az elme „szintetizáló" funkcióját.^5
Ötven évvel később Abram Kardiner hasonló kifejezésekkel írta le a harctéri neurózis patológiáját.
Amikor az embert legyőzi a rettegés és tehetetlenség, „ ű kitartó, koordinált és célirányos
cselekvésrendszer egésze összeomlik. Az észlelés pontatlanná válik, és rettegés tölti el, az ítélő és
megkülönböztető funkciók kihagynak [...] még az érzékszervek működése is leállhat. Az agresszív
késztetések szervezetlenné válnak, és nem igazodnak a konkrét helyzethez. [...] A vegetatív
idegrendszer működése úgyszintén leválhat a szervezet egészéről."^6
A traumát átélt emberek olyan módon éreznek és cselekednek, mintha idegrendszerük levált volna a
jelenről. A költő Róbert Graves felidézi, hogy a civil életben ugyanúgy reagált, mintha még mindig
az első világháborús lövészárokban lett volna: „Lelkileg és idegileg még mindig a Háborúra voltam
hangolódva. Éjjelente - bár Nancy ott feküdt mellettem - gránátok hullottak hatalmas robajjal.
Nappal az idegenek elesett barátaim arcát öltötték magukra. Amikor elég erős lettem ahhoz, hogy
megmásszam a Harlech mögötti dombot, és megnézzem kedvenc vidékemet, nem bírtam megállni,
hogy ne potenciális csatatérként szemléljem."^7
A poszttraumás stressz zavar számos tünete három fő csoportra osztható: hiperarousal,
emlékbetörés és beszűkülés. A hiperarousal az állandó veszélyvárást; az emlékbetörés a
traumatikus pillanat kitörölhetetlen bevésődését; a beszűkülés pedig a megadás okozta tompultságot
tükrözi.
Hiperarousal £jfc
A traumatikus élményt KÖVETŐEN úgy tűnik, az ember önvédelmi rendszere állandó
készenléti állapotra kapcsol, mintha a veszély bármely pillanatban visszatérhetne. E fiziológiás
arousal a veszély elmúltával változatlanul megmarad, ami a poszttraumás stressz zavar meghatározó
tünete. A traumát átélt személy könnyen megriad, az apróbb provokációkra is ingerlékenyen reagál,
valamint alvási problémái vannak. Kardiner elképzelése szerint „a [traumás] neurózis központi
magja egyfajta fizioneuró* zis". Úgy vélte, hogy az első világháborús veteránoknál megfigyelt