Ugyancsak az aktív, feladatorientált megküzdési stratégiák, a nagyfokú szociabilitás és a belső
kontroll jellegzetes hármasát mutatta ki tíz vietnami veterán vizsgálata, akiknél nem alakult ki
poszttraumás stressz zavar, annak ellenére, hogy súlyos harcokban vettek részt Ezek a különleges
férfiak még a legkaotikusabb harctéri körülmények között is próbálták tudatosan megőrizni
nyugalmukat, ítélőképességüket, másokhoz való kötődésérzésüket, erkölcsi értékeiket és
cselekedeteik értelmességének érzetét A háborúban nem annyira férfiasságuk bizonyításának
lehetőségét vagy tehetetlen áldozati helyzetet láttak, mint inkább „veszélyes kihívást, amit
hatékonyan kell kezelni, és túl kell élni"^36. Erőfeszítéseket tettek, hogy cselekedeteikben ésszerű
célt találjanak, és hogy ezt az értelmezést társaikkal is megosszák. Erős felelősséget éreztek társaik
és önmaguk megvédéséért, kerülték a fölösleges kockázatot, és alkalmanként feletteseik parancsát
is megkérdőjelezték, ha azt elhibázottnak tartották. Mind önmagukban, mind másokban elfogadták
a félelmet, ugyanakkor arra törekedtek, hogy a veszélyre való felkészüléssel lehetőleg legyőzzék azt
Nem adták meg magukat dühüknek sem, mert úgy vélték, azzal csökkentek volna túlélési esélyeik.
Az atrocitásokat támogató, demoralizált hadseregben e férfiak közül egy sem fejezte ki az ellenség
iránti dühét vagy bosszúvágyát, egyikük sem vett részt a civil lakosság vagy a hadifoglyok
megerőszakolásában, kínzásában, lemészárlásában vagy a halottak megcsonkításában.
A nemi erőszakot vagy nemierőszak-kísérletet átélt nők tapasztalatai szintén arra utalnak, hogy
ugyanezek a rugalmas jellemvonások valamelyes védelmet jelentenek. Azok a nők, akik megőrizték
hidegvérüket, aktív stratégiákat alkalmaztak és minden erejükkel küzdöttek, nemcsak hogy
sikeresebben megakadályozták a nemi erőszakot, de nagy valószínűséggel akkor sem alakultak ki
súlyos distressz-tüneteik, ha erőfeszítéseik végül kudarcba fulladtak. Ezzel szemben azokat a nőket,
akik a félelemtől lebénultak, és minden küzdelem nélkül megadták magukat, nemcsak nagyobb
valószínűséggel erőszakolták meg, hanem Ők a támadás után is sokkal inkább hibáztatták magukat
és estek depresszióba. A magasabb szociabilitás azonban a nemierőszak-kísérlet esetén a nőknél
inkább bizonyult hátránynak, mint előnynek. Sok nő próbált az elkövető emberségére hatni, vagy
valamilyen empátiás kapcsolatot kialakítani vele. Ezek a próbálkozások azonban csaknem mindig
hatástalanok voltak.^37
Noha a nagyfokú rugalmassággal rendelkező embereknek van a legjobb esélyük arra, hogy
viszonylag sértetlenek maradjanak, nincs olyan személyiségjegy, amely önmagában megbízható
védelmet jelentene. A túlélők a szerencsét tartják a legfontosabb tényezőnek. Sokuk teljesen
tisztában van azzal, hogy a traumatikus esemény rosszabbul is végződhetett volna, és hogy könnyen
„megtörhettek" volna, ha a sors meg nem kíméli őket. A túlélők sokszor valamely emberi
kötődésük képzeletbeli képének tulajdonítják megmenekülésüket, amelyet még a trauma
szélsőséges körülményei között is képesek voltak felidézni magukban. Ugyanakkor azzal is
egyértelműen tisztában vannak, hogy e kötődés nagyon is törékeny volt, és könnyen lerombolhatták
volna. Egy gyilkossági kísérletet túlélt fiatal férfi így idézi fel ezt az élményt:
Több szempontból is szerencsés voltam. Legalább nem erőszakoltak meg. Azt hiszem, azt nem
éltem volna túl. Miután megkéseltek és halottnak vélve otthagytak, egyszer csak kristálytisztán
megjelent előttem az apám képe. Megértenem, hogy még nem halhatok meg, mert az elviselhetetlen
fájdalmat okozna neki. Rendeznem kell a kettőnk kapcsolatát. Ahogy elszántam magam, hogy
életben maradok, valami egészen megdöbbentő dolog történt. Tisztán megjelent előttem a
csuklómon lévő csomó, noha a két karomat a hátam mögött kötözték össze. Kiszabadítottam
magam, és valahogy kimásztam a folyosóra. A szomszédok épp időben találtak meg. Még néhány
perc, és már késő lett volna. Úgy éreztem, kaptam még egy esélyt az életre.^38
Míg néhány meglepő erőforrásokkal rendelkező ember kivételes ellenállóképességröl tesz
tanúbizonyságot a trauma káros pszichés hatásaival szemben, addig a spektrum másik végén a
különösen sérülékeny egyének találhatók. Elörejósolhatóan azok a legveszélyeztetettebbek, akik
már eleve kiszolgáltatottak, vagy akik nem rendelkeznek emberi kötődésekkel. A Vietnamba
küldött fiatalabb, kevésbé iskolázott katonák például idősebb és tanultabb társaikhoz képest
blacktrush
(BlackTrush)
#1