Sok háborút megjárt katona számol be arról, hogy az intimitás és az agresszió problémát okoz
számára. Michael Norman háborús veterán így emlékszik vissza: „Nyugtalan és ingerlékeny
voltam, és rondán viselkedtem. Kerestem a magányt, aztán meg azzal vádoltam a barátaimat, hogy
direkt kerülnek. [...] Morogtam a fiammal, aki imád, és veszekedtem leghűségesebb
szövetségesemmel, a feleségemmel."^53 Számos vizsgálatban találkozhatunk hasonló vallomásokkal.
Josefina Card pszichológus eredményei szerint sok vietnami veterán számol be arról, hogy nehezen
jön ki a feleségével vagy a barátnőjével, és érzelmileg nehezen kerül közel más emberekhez. E
tekintetben jelentősen különböztek azon kortársaiktól, akik nem járták meg a frontot.^54 Egy másik
tanulmány, amely a vietnami veteránok visszailleszkedését vizsgálta, a háborús trauma mélyreható
következményeit dokumentálta. A poszttraumás stressz zavarban szenvedő férfiak kevésbé
házasodtak meg, inkább küzdöttek házassági és gyermeknevelési problémákkal, és házasságuk
gyakrabban végződött válással azokhoz képest, akik e zavar nélkül tértek vissza. Sokan
szélsőségesen elszigetelődtek, vagy mások ellen irányuló erőszakos viselkedésbe menekültek. Az
azonos tünetegyüttessel jellemezhető női veteránok közeli kapcsolataiban szintén hasonló zavarok
mutatkoztak, ám ők ritkán folyamodtak erőszakhoz.^35
ördögi kör ez: a nem támogató családi hátterű veteránoknál inkább jelentkeznek hosszantartó
poszttraumás tünetek, a poszttraumás stressz zavarban szenvedők pedig még jobban
elidegenedhetnek családjuktól.^56 Terence Keane pszichológus a frontról hazatért katonák társas
támogató hálózatát vizsgálva megfigyelte, hogy a háborúban harcoló férfiak mindegyike
elveszítette háború előtti fontos civil kapcsolatainak egy részét. A poszttraumás stressz zavarban
nem szenvedő férfiak hazatérésük után fokozatosan újraépítették támogató társas hálózatukat. Ám
azok a férfiak, akik huzamosabb ideig szenvedtek a szindrómától, nem voltak képesek újraépíteni
ezt, így társas hálózatuk idővel mind jobban leépült.^57
A háború által okozott sérüléseket valójában tovább tetézi a férfiak érzelmi bevonódásának hiányát
és kontrollálatlan agresszióját övező általános társadalmi tolerancia. Elképzelhető, hogy a
traumatizált veteránhoz legközelebb állók nem szembesítik őt viselkedésével, amivel további teret
engednek dühkitöréseinek és érzelmi magábazárkózásának. Mindez végső soron csak növeli
szégyenét és azt az érzést, hogy nem tud megfelelni,
valamint elidegeníti a hozzá legközelebb állókat. A férfiagresszió társadalmi normái állandó
problémaforrást jelentenek azon háborús veteránok számára, akik békés, szeretetteljes családi
kapcsolatokat próbálnak kialakítani. Sarah llaley szociális munkás idézi azt a poszttraumás stressz
zavarban szenvedő veteránt, aki képesnek bizonyult a házasságra és családot alapított, míg egy
napon, amikor kisfia elkezdett háborús játékokkal játszani, visszatértek egykori tünetei: „Azt
hittem, meg tudok birkózni a dologgal, de karácsony reggel a G I Joe játékkatona meg a
játékgéppisztoly láttán teljesen elveszítettem az önuralmamat. [...] A háromévessel már addig is
nehezen boldogultunk, és nem tudtam, mit csináljak. [...] Azt hiszem, naiv voltam. Tudom, hogy
ezen minden gyerek átesik, de engem mégis teljesen kikészített, mert én magam is olyan voltam
Vietnamban. Úgy éreztem, a fiam miattam lett ilyen, és ezért nekem kell öt megállítanom."^58
Ezt a férfit állandóan foglalkoztatta, hogy katonaként értelmetlen kegyetlenségeket követett el, és
egyetlen felettese sem avatkozott közbe, hogy ezeket megakadályozza. Családja iránti
ingerlékenysége korábbi, Vietnamban tanúsított kontrollálatlan agressziójára emlékeztette. Mind
múltbeli cselekedetei, mind jelenbeli viselkedése szégyennel töltötte el, „silány apapótléknak érezte
magát", és azon törte a fejét, vajon egyáltalán megérdemli-e, hogy családja legyen. Mint sok más
háborús veterán, ez a férfi is az agresszió és az önkontroll ugyanazon fejlődési problémáival
küszködött, mint saját gyereke. Bármilyen megoldást is talált gyerekként ezekre a problémákra, a
harctéri trauma semmissé tette azt.
A szexuális, illetve családi életben traumatizált nők hasonló önszabályozási problémákkal
küzdenek, ám a férfiakkal ellentétben náluk inkább a környezet alacsony toleranciaszintje mélyíti el
blacktrush
(BlackTrush)
#1