a problémát. A nők esetében a társadalom kevésbé megengedd az érzések visszatartását vagy
kifejezését illetően. Miközben a nő családtagjai, szeretője vagy barátai próbálnak védelmezőn
fellépni, nemegyszer figyelmen kívül hagyják a túlélő autonómia-újrateremtés iránti igényét.
Előfordul, hogy a traumát követően a családtagok saját kezükbe veszik a döntéshozatalt, és nem
veszik figyelembe vagy egyenesen felülbírálják a túlélő kívánságait, ezáltal ismét kiszolgáltatottá
téve őt.^59 Gyakran kevéssé tolerálják a nő dühét, vagy saját bosszúkeresésüket táplálják vele. A
túlélők sokszor haboznak, hogy elmondják-e egyáltalán a történteket családtagjaiknak.
Nemcsak attól félnek, hogy nem fogják megérteni őket, hanem attól is, hogy családtagjaik reakciói
háttérbe fogják szorítani a problémájukat. Egy megerőszakolt nő így idézi fel, hogy férje első
reakciója miként fokozta szorongását és kontrollvesztettségét: „Amikor elmondtam neki,
erőszakosan reagált. Azonnal el akart rohanni, hogy elkapja azokat a pasasokat. Én viszont
rettenetesen féltem, és nem akartam, hogy ő is szembekerüljön velük. Ezt világosan meg is
mondtam. Szerencsére meghallgatott, és tiszteletben tartotta kívánságomat."^60
A kontrollérzés újraépítése különösen nehéz feladat a szexuális kapcsolatok terén. Csaknem minden
nemieröszak-túlélő beszámol arról, hogy az erőszakot követően korábbi szexuális szokásai törést
szenvedtek. A legtöbben egy ideig teljesen tartózkodni szeremének a szextől. A szexuális élet
zavarai még az intim kapcsolatok újrakezdése után is csak lassan gyógyulnak.^61 A szexuális
együttlét során a túlélők gyakran nemcsak emlékbetöréseket kiváltó konkrét ingerekkel kerülnek
újra szembe, hanem azzal az általánosabb érzéssel is, hogy erőltetik vagy kényszerítik őket. Az
alábbi nő arról beszél, hogyan élte meg barátja reakcióját újabb nemi erőszakként: „Egy éjszaka
arra ébredtem, hogy rajtam van. Először azt hittem, [az elkövető] jött vissza, és pánikba estem. A
barátom azt mondta, hogy próbál újra »hozzászoktatni a dologhoz«, nehogy egész életemre frigid
maradjak. Semmi erőm sem maradt veszekedni vagy küzdeni vele, úgyhogy hagytam. Az agyam
végig üres volt. Nem éreztem semmit. Másnap letettem az utolsó vizsgámat, összecsomagoltam és
elmentem. A nyáron aztán szakítottam vele."^62
A férfielőjogok mélyen rögzült normái miatt sok nő hozzászokott ahhoz, hogy partnere vágyaihoz
alkalmazkodjon, és saját vágyait még a kölcsönös beleegyezésen alapuló szexben is alárendelje. A
nemi erőszak után azonban sok túlélő rájön, hogy ezt az elrendezést nem képes többé elviselni
Szexualitása visszaszerzéséhez a túlélőnek szüksége van arra, hogy megalapozza autonómiáját és
kontrollérzését. Ahhoz, hogy ismét bízhasson, együttműködő, érzékeny partnerre van szüksége, aki
nem várja el, hogy a szex pusztán az ő igényei szerint alakuljon, a pozitív énkép helyreállításához a
túlélőnek nemcsak a kapcsolatokon belüli autonómiaérzését, hanem önbecsülését is meg kell
újítania. A túlélőnek mások segítségére van szüksége ahhoz, hogy leküzdje szégyenét és helyesen
Ítélje meg saját viselkedését. Ebben igen fontos szerepet játszhatnak a hozzá legközelebb illó
emberek attitűdjei. A reális értékelés csökkenti a túlélő megalázottságát és bűntudatát.
Ezzel szemben mind a kíméletlen kritika, mind a vak elfogadás nagymértékben fokozza önvádját és
elszigetelődését, a reális megítéléshez hozzátartozik annak felismerése, hogy a traumatikus esemény
szörnyű helyzetet jelentett, valamint hogy az áldozat reakciói a normális tartományon belül
maradtak. Szintén idetartozik az erősen korlátozott döntési helyzetekben megjelenő erkölcsi
dilemma felismerése. A reális megítélés része továbbá a lelki sérülés tényének elismerése, valamint
a hosszantartó felépülési folyamat elfogadása. A kíméletlenül kritikus megítélés ezzel szemben
gyakran mind a traumatikus esemény természete, mind az arra adott megfelelő reakciók
tekintetében előzetes elképzeléseken nyugszik. A naiv elfogadás azzal az állítással próbálja
elkerülni az erkölcsi állásfoglalás problémáját, hogy az ilyen kérdések korlátozott döntési
helyzetben értelmüket vesztik. A szégyen és a bűntudat erkölcsi érzelmei azonban még ezekben a
helyzetekben sem vesztik érvényüket.
A megítélés kérdése kiemelkedően fontos a háborús veteránok és a hozzájuk közel álló emberek
közötti kapcsolódás-érzés helyreállításában A veteránt nemcsak azoknak a borzalmaknak az
blacktrush
(BlackTrush)
#1