megerőszakolják (ami már többször megtörtént), tudják, hogy nekem elmondhatják. Amikor a
barátnőimet erőszakolják meg, ők tudják, hogy túléltem.^36
NEGYEDIK FEJEZET
Fogság 96 - 120 old.
Egyszeri traumatikus események szinte bárhol történhetnek, ám hosszantartó, ismételt traumát csak
fogságban él át az ember. Ha az áldozatnak módjában áll a szökés, nem bánthatják újra. Ismételt
trauma csak abban az esetben történik, ha az áldozat fogoly, nem tud elszökni, és az elkövető
ellenőrzése alatt áll. Nyilvánvalóan ez a helyzet a börtönökben, a koncentrációs táborokban és a
kényszermunka-táborokban. Hasonló helyzet alakulhat ki a vallási szektákban, a bordélyházakban
és a szervezett szexuális kizsákmányolás egyéb intézményeiben, valamint a családon belül.
Míg a politikai fogság létezése általánosan elismert tény, addig a gyerekek és nők családon belüli
fogsága gyakran láthatatlan marad. A férfi az úr a házban - szól a mondás, ám az emberek ritkán
értik meg, hogy ugyanez a ház börtön lehet a nők és gyerekek számára. A családon belüli fogság
esetében ritka, hogy fizikai korlátok akadályoznák a szökést. A legtöbb otthonhoz, legyen
bármilyen elnyomó is, nem tartozik rács és szögesdrótkerítés. A nőket és gyerekeket rendszerint
nem láncolják meg, bár ez is jóval gyakrabban megesik, mint sokan hiszik. A szökést gátló
akadályok általában láthatatlanok, ugyanakkor rendkívül erősek. A gyerekeket függő helyzetük
teszi fogollyá. A nőket a testi erőszakon túl anyagi, társadalmi, lelki és jogi alárendeltségük teheti
fogollyá.
Az a fogság, melynek során az áldozat hosszú időn át kapcsolatban áll az elkövetővel, különös
kapcsolatfajtát alakít ki: a kényszerítő kontrollon alapuló kapcsolatot. Ez ugyanúgy igaz azon
esetekben, amikor az áldozatot nyers erővel ejtik foglyul, például a bebörtönzöttek és a túszok
esetében, mint amikor az erőszak, a megfélemlítés és a csábítás keverékével csalják csapdába, mint
például a szektatagok, a bántalmazott nők és gyerekek esetében. A kényszerítésnek való
alávetettség lélektani hatásainak sok közös vonása van, akár a politika nyilvános szféráját, akár a.
szexuális és a családi kapcsolatok magánszféráját tekintjük.
Fogságban a fogvatartó válik a legnagyobb hatalmú személlyé az áldozat életében, és az áldozat
teljes lelki életét az elkövető tettei és nézetei alakítják. Az elkövető elméjéről igen keveset tudunk.
Mivel mélyen megveti azokat, akik megpróbálják megérteni, önszántából nem is jelentkezik
vizsgálati alanynak. Mivel nem észleli, hogy bármi baj lenne vele, nem is kér segítséget, hacsak
összetűzésbe nem kerül a törvénnyel. A leggyakoribb vonása mind az áldozatok beszámolói, mind a
pszichológusok megfigyelései szerint az, hogy látszólag teljesen normális. Ezek az emberek nem
írhatók le és nem értelmezhetők a pszichopatológia hagyományos fogalmaival.'
A legtöbb ember számára ez a gondolat roppant felkavaró. Mennyivel megnyugtatóbb lenne, ha az
elkövető könnyen felismerhető, nyilvánvalóan deviáns vagy zavart lenne. De nem az. Hannán
Arendt jogtudós annak idején hatalmas botrányt kavart, amikor beszámolt róla, hogy Adolf
Eichmannt, aki felfoghatatlan emberiségellenes bűncselekményeket követett el, fél tucat pszichiáter
minősítette normálisnak. „Pont az volt a baj Eichmann-nal, hogy olyan sokan hasonlítottak rá, és
hogy ezek az emberek se perverzek, se szadisták nem voltak. Sőt rettenetesen és ijesztően
normálisak voltak, és ma is azok. Jogi intézményeink és erkölcsi mércéink szempontjából ez a
normalitás sokkal rettenetesebb volt, mint az összes bűncselekmény együttvéve."^2
Az elkövető lehet autoriter vagy zárkózott, olykor grandiózus vagy egyenesen paranoid,
mindazonáltal különös érzékenységgel méri fel a hatalmi viszonyokat és a társas normákat. Ritkán
kerül összetűzésbe a törvénnyel. Inkább azokat a helyzeteket keresi, amelyekben zsarnoki
blacktrush
(BlackTrush)
#1