Judith Lewis Herman - Trauma és gyogyulas

(BlackTrush) #1

viselkedését eltűrik, elnézik vagy csodálják. Viselkedése kitűnő álcát jelent számára, így kevesen
hiszik, hogy egy ilyen hétköznapi megjelenésű ember rendkívüli bűncselekmények elkövetője lehet.
Az elkövető első célja szemmel láthatóan az, hogy rabszolgává tegye áldozatát, amit úgy ér el, hogy
az áldozat életének minden területe felett despotikus kontrollt gyakorol. A puszta engedelmesség
azonban ritkán elégíti ki; úgy tűnik lelki szükséglete, hogy igazolást találjon bűneire, ehhez pedig
szüksége van az áldozattól jövő megerősítésre is. Ezért áldozatától szüntelenül tiszteletet, hálát, sőt
szeretetet követel. Úgy tűnik, végső célja az együttműködő áldozat megteremtése. A túszok, a
politikai foglyok, a bántalmazott nők és a rabszolgák mind beszámolnak arról a különös lelki
függőségről, melyet az elkövető az áldozat iránt mutat. George Orwell 1984 című regényében így
szólaltatja meg a totalitárius elmét: „Mi nem elégszünk meg a negatív engedelmességgel, még a
legnyomorultabb megalázkodással sem. Ha végül is megadod magad nekünk, annak saját szabad
akaratodból kell történnie. Mi nem azért pusztítjuk el az eretneket, mert ellenáll nekünk; amíg
ellenáll, soha nem pusztítjuk el. Mi megtérítjük, hatalmunkba kerítjük a lelke legbensejét,
újjáalakítjuk. Kiégetünk belőle minden rosszat és minden képzelődést; a magunk oldalára állítjuk,
nem látszatra, hanem Őszintén, szívvel-lélekkel."^3 A másik ember feletti totális kontrol gyakorlás
vágya az önkényuralom különböző fajtáinak közös jellemzője. A totalitárius kormányok
áldozataiktól vallomást és politikai megtérést követelnek. A rabszolgatartók rabszolgáiktól hálát
követelnek. A vallási kultuszok a vezető isteni akaratának való engedelmesség jeleként rituális
áldozatokat követelnek. A családon belüli erőszak elkövetői azt követelik, hogy az áldozatok
minden más kapcsolatuk feláldozásával bizonyítsák teljes engedelmességüket és hűségüket. A
szexuális bűncselekmények elkövetői azt követelik, hogy áldozatuk szexuális kielégülést találjon
alávetettségében. A pornográfia középpontjában a másik ember feletti totális uralom hatalmi
dinamikája rejlik. E fantázia több millió ijesztően normális férfi számára erotikusán vonzó, és
világméretű iparágat működtet; méghozzá egy olyan ipart, amelyben nőket és gyerekeket bántanak
— és nemcsak a fantáziában, hanem a valóságban.^4


A lélek feletti uralom


Azok a módszerek, amelyek lehetővé teszik, hogy egy emberi lény egy másikat leigázzon,
meglepően hasonlítanak egymáshoz. A földgolyó bármely pontjáról érkeznek is, a túszok, a
politikai foglyok és a koncentrációs táborok túlélőinek beszámolói hátborzongató hasonlóságokat
mutatnak. Az Ámnesty International számos egymástól eltérő kultúrából származó politikai fogoly
vallomását felhasználva 1973-ban kiadta a „kényszerítő technikák listáját^11 , amely részletesen
ismerteti e módszereket.^3 Az elnyomó politikai rendszerekben a kényszerítő módszerek átadása
olykor egyik titkosrendőrségi vagy terroristacsoporttól a másikig nyomon követhető.
A prostitúció, a pornográfia vagy a családon belüli erőszak esetében a nők megtörésére ugyanezeket
a technikákat használják. A szervezett bűnözés köreiben a futtatók és a pornó termékek készítői
olykor egymásnak tanítják a kényszerítő módszerek használatit A nők prostitúcióra : kényszerítése
során használt szisztematikus kényszerítő technikákat „betörés" néven szokták emlegetni.^6 A
családon belüli bántalmazás elkövetői - noha semmilyen nagyobb szervezetnek nem tagjai, és
formálisan sosem képezték ki őket ilyesmire - újra meg újra feltalálják e technikákat. Lenore
Walker pszichológus bántalmazott nőkről készített tanulmányában megállapítja, hogy a
bántalmazók által használt kényszerítő technikák „noha minden esetben egyediek, mégis feltűnő
hasonlóságokat mutatnak"^7.
Minden módszer, amellyel az ember ellenőrzése alá hajtja a másikat, a pszichés trauma ismételt,
szisztematikus használatán alapszik. Ezek az autonómiától való megfosztás és az elszigetelés köré
szerveződnek. A lelki kontroll módszerei oly módon vannak kialakítva, hogy az áldozatban
rettegést és tehetetlenséget keltsenek, és lerombolják énérzetét másokhoz való viszonyulásában.

Free download pdf