14
Bevezetés
Ez okozza a hisztéria változékony, drámai és nemegyszer bizarr tüneteit, amelyeket Freud egy
évszázaddal ezelőtt gyerekkori szexuális bántalmazásra utaló rejtett jelzésekként értelmezett.
Az erőszak áldozatai és tanúi egyaránt ki vannak téve a trauma dialektikájának. A megfigyelőnek
nem könnyű megőriznie józanságát és nyugalmát, többet látnia a kép néhány töredékénél, és az
összes részletet szem előtt tartva összeillesztenie azokat. Ám még ennél is nehezebb megtalálni azt
a nyelvet, amely maradéktalanul és meggyőzően képes közvetíteni mindazt, amit a megfigyelő
megtudott. Akik megpróbálják leírni az általuk megfigyelt atrocitásokat, saját szavahihetőségüket is
kockára teszik. Aki nyilvánosan beszél az erőszakról szóló tudásáról, az áldozatokra ütött stigmát is
magára vonja.
A rettenetes események tudása időről időre betör a köztudatba, ám ritkán marad meg ott tartósan. A
tagadás, az elfojtás és a disszociáció nemcsak az egyén, hanem a társadalom szintjén is működik. A
pszichés trauma kutatásának története a nyilvánosságból kirekesztett „földalatti" mozgalom
története. Miként a traumatizált embereket, minket is elszakítottak múltunk történetétől. Miként a
traumatizált embereknek, nekünk is meg kell értenünk a múltat, hogy magunkénak mondhassuk a
jelent és a jövőt. A pszichés trauma megértése következtetésképp a történelem újrafelfedezésével
kezdődik.
A klinikusok jól ismerik a belátás pillanatát, amikor az elfojtott gondolatok, érzések és emlékek
feljutnak a tudatba. Ilyen pillanatok mind a társadalmak, mind az egyének történetében adódhatnak.
Az 1970-es évek során a feminista mozgalomban részt vevő nők nyilvános beszámolóinak
köszönhetően a köztudat egyre inkább szembesülni kezdett a nők elleni bűncselekmények
gyakoriságával. Az elhallgattatott áldozatok elkezdték feltárni titkaikat. Pszichiátriai gyakornokként
pácienseimtől számtalan szexuális és családon belüli erőszakról szóló történetet hallottam. A nő-
mozgalomban való részvételem nagyban segített, hogy magam is szót emelhessek a nők valóságos
tapasztalatainak saját szakmámon belüli el-tagadása ellen, és tanúságot tehessek mindarról, amit
pácienseimtől megtudtam. Első incesztussal foglakozó tanulmányom, amelyet 1976-ban írtam Lisa
Hirschman-nal, egy évig kéziratban, „földalatti" kiadványként keringett, mielőtt megjelent volna.
Az ország minden részéből érkezni kezdtek a levelek olyan nőktől, akik addig sosem mondták el
történetüket.
E nők segítségével megéreztük a kimondhatatlan kimondásában rejlő erőt,és közvetlenül
megtapasztaltuk azt a kreatív energiát, amely akkor szabadul fel, amikor a tagadás és az elfojtás
gátjai átszakadnak.
A Trauma és gyógyulás a szexuális és családon belüli erőszak áldozataival folytatott két évtizednyi
kutató- és klinikai munka gyümölcse Tükrözi továbbá azt a folyamatosan bővülő tapasztalati
anyagot, amely sok másfajta traumát elszenvedett embertől - különösen a háborús veteránokkal és a
politikai terror áldozataival folytatott munkából - származik. Ez a könyv a nyilvános és a
magánszféra, az egyén és a közösség, a férfiak és a nők közötti kötődések helyreállításáról szól,
valamint a hasonlóságokról, amelyek a nemi erőszakot túlélők és a háborús veteránok, a
bántalmazott nők és a politikai foglyok, a nemzetek fölött uralkodó diktátorok hatalmas
koncentrációs táborainak túlélői és a családjuk fölött uralkodó diktátorok kicsiny, rejtett
koncentrációs táborainak túlélői között tapasztalhatók.
A borzalmakat átélő emberek előre kiszámítható pszichés sérüléseket szenvednek. A traumás
zavarok spektruma az egyszeri, mindent elsöprő esemény hatásaitól a hosszantartó, ismételt
bántalmazás összetettebb hatásaiig terjed. A használatos diagnosztikus fogalmak, s különösképp a