Az a nő, aki bántalmazó férfival kerül érzelmi kapcsolatba, kezdetben még a szenvedélyes szerelem
jeleként értelmezi a férfi birtokló figyelmét. Eleinte még hízeleghet neki, és biztonságot nyújthat
számára az a tudat, hogy partnere ennyire intenzíven érdeklődik élete legapróbb részletei iránt.
Ahogy a férfi egyre jobban uralkodni kezd felette, a nő bagatellizálhatja vagy mentegetheti partnere
viselkedését - nemcsak azért, mert fél tőle, hanem azért is, mert szereti. Ahhoz, hogy ellenállhasson
a fogsággal kialakuló érzelmi függésnek, egy új, független szemszögből kellene néznie helyzetét,
ami nyílt ellentmondásban áll bántalmazója hiedelemrendszerével. Nem csupán a bántalmazó iránti
empátiáját kell legyőznie magában, hanem már kialakult érzelmeit is el kell fojtania. Mindezt pedig
az Őt bántalmazó férfi meggyőző érveivel szemben kell megtennie, aki váltig állítja, hogy ha a nő
hajlandó még egy áldozatot hozni és még egyszer bebizonyítani, hogy szereti, akkor nem lenne több
erőszak, és a kapcsolatuk megmenthető lenne. Mivel a legtöbb nőnek önbecsülést és büszkeséget
jelent a tudat, hogy képes kapcsolatai fenntartására, a bántalmazó gyakran azzal ejti csapdába
áldozatát, hogy legfontosabb értékeire hivatkozik. Következtetésképp nem meglepő, hogy a
bántalmazott nők menekülési kísérletüket követően rábeszélhetök a visszatérésre.^22
A teljes megadás
A megfélemlítés, a részleges megerősítés, az elszigetelés és a kierőszakolt függőség alázatos,
engedelmes foglyot csinálhat az emberből. Ám az áldozat feletti lelki kontroll nem teljes addig,
amíg nem kényszerítették saját erkölcsi elvei megtagadására és legalapvetőbb emberi kötődései el-
árulására. Lélektani szempontból az összes kényszerítő technika között ez a legrombolóbb, mivel az
áldozat önmagát gyűlöli együttműködése miatt. Ezen a ponton, amikor az erőszak hatására maga is
résztvevővé válik más emberek feláldozásában, az áldozat valóban „megtörik".
A családon belüli erőszak esetében az elvek megsértése nemegyszer szexuális természetű
megalázást is magában foglal. Sok bántalmazott nő számol be arról, hogy olyan szexuális
tevékenységre kényszerítették, amelyet erkölcstelennek vagy undorítónak tartott Mások azt említik,
hogy partnerük hazudozásra, becstelenségének fedezésére vagy akár bűncselekményekben való
részvételre kényszeríti őket.^23 A kapcsolatok elárulásában sokszor szerepet játszik a gyerekek
feláldozása. A feleségüket bántalmazó férfiak nagy valószínűséggel gyerekeiket is bántalmazzák.^24
Bár sok nő, aki önmagát nem meri megvédeni, gyermekeit mégis védelmezi, ugyanakkor másokat
már olyan alaposan megfélemlítettek, hogy még akkor sem mernek közbelépni, amikor gyerekeiket
a szemük előtt bántják.
107
Egyes nök nemcsak elfojtják magukban a kételkedést és a tiltakozást, hanem még ők veszik rá
gyerekeiket az engedelmeskedésre, vagy megbüntetik őket, ha tiltakoznak. Ezekre az esetekre is
igaz, hogy az árulás látszólag apró engedményekkel kezdődik, és a nő csak jóval később jut el
addig, ahol már a gyerekek ellen elkövetett legdöbbenetesebb bántalmazást vagy szexuális
visszaélést is szó nélkül türi. A bántalmazott nő demoralizálása e ponton válik teljessé.
A politikai foglyok és kínzások túlélői hasonlóképp gyakran számolnak be róla, hogy arra
kényszerítették őket, hogy tehetetlenül nézzék, amint szeretteiket kínozzák. Elie Wiesel az
auschwitz-birkenau-i haláltáborról szóló visszaemlékezésében arról az odaadásról és hűségről ír,
amely apját és őt átsegítette a kimondhatatlan borzalmakon. Leírja, hogy sokszor mindketten óriási
kockázatot vállaltak azért, hogy egymás mellett maradhassanak, és beszámol szeretetük és
kölcsönös gyengédségük számos pillanatáról. Ám mind a mai napig kísérti őt az a néhány alkalom,
amikor mégis hűtlen volt apjához: „[Az őr] egy vasrúddal kezdte vemi. Apám az ütések alatt
először összegörnyedt, aztán megtört, mint egy villámsújtotta száraz fa, és elterült a földön. Az
egész jelenetet mozdulatlanul néztem végig. Semmit sem szóltam. Néma maradtam. Csak az járt a
fejemben, hogyan tudnék minél messzebb kerülni, hogy engem ne üssenek meg. Sőt, ami haragot