hadifoglyokat vizsgáló tanulmányok rendre megnövekedett mortalitásról számolnak be, amelyet
gyilkosság, öngyilkosság és gyanús körülmények között történő balesetek okoznak.^9 A
bántalmazott nőkkel foglalkozó kutatások hasonlóan makacs Öngyilkossági késztetéseket mutatnak
ki. Egy száz bántalmazott nőt vizsgáló felmérés szerint például a nők 42 százalékának volt
öngyilkossági kísérlete.
Az egykori foglyok tehát szabadulásuk után is magukban hordják fogvatartóik ellenük irányuló
gyűlöletét, és néha akár önkezükkel is beteljesítik magukon fogvatartóik ártó szándékát. A
kényszerítő kontrollt megélt emberek még jóval szabadulásuk után is magukon viselik a fogság
lelki sebeit. Nem pusztán a klasszikus poszttraumás szindróma tüneteitől szenvednek, hanem
Istennel, más emberekkel és Önmagukkal való kapcsolatuk alapvető megváltozásától is. A
holokauszt-túlélö Primo Levi szavaival: „Megtanultuk, hogy személyiségünk mennyire törékeny:
nagyobb veszélyben van, mint az életünk; az antik bölcsek is jobban tették volna, ha a »gondolj a
halálra« intelem helyett erre, erre a fenyegetőbb veszélyre figyelmeztettek volna bennünket. Ha a
lágerből üzenhetünk a szabad embereknek, ezt üzentük volna: vigyázzatok, hogy otthon ne kelljen
elszenvednetek azt, ami itt miránk kiméretett."^61
Gyerekbántalmazás 121 - 142 old.
MÍG FELNŐTTKORBAN az ismétlődő trauma a már kifejlődött személyiségstruktúrát rombolja,
addig a gyerekkorban megélt ismétlődő trauma maga alakítja és torzítja a személyiséget. A
bántalmazó környezet csapdájába került gyereknek óriási alkalmazkodási feladattal kell
megbirkóznia. Meg kell találnia a módját, hogy megőrizze a megbízhatatlan emberekbe vetett
bizalmát, egy nem biztonságos környezetben megőrizze biztonságát, egy ijesztően bejósolhatatlan
közegben megőrizze kontrollját, és egy kiszolgáltatott helyzetben megőrizze hatalmát. Mivel sem
ellátni, sem megvédeni nem tudja magát, a felnőttek nyújtotta gondoskodás és védelem
hiányosságait kénytelen az egyetlen rendelkezésére álló eszközzel - fejletlen pszichológiai védekező
mechanizmusaival kompenzálni.
A gyerekkori bántalmazás kóros környezete olyan kivételes képességek kifejlesztésére kényszeríti a
gyereket, amelyek egyszerre kreatívak és destruktívak. Olyan abnormális tudatállapotok
kialakulását kényszeríti ki, amelyekben a test és a lélek, a valóság és a képzelet, a tudás és az
emlékezet szokásos kapcsolatai megtörnek. A módosult tudatállapotok számtalan testi és
pszichológiai tünet megjelenéséhez vezetnek. E tünetek egyszerre rejtik el és fedik fel eredetüket -
szavakkal ki nem mondható, rettenetes titkok rejtnyelvén beszélnek.
E jelenségekről a megfigyelők évszázadok óta iszonyattal vegyes izgalommal számolnak be. A
természetfölötti nyelve, amelyet már mintegy háromszáz éve száműztek a tudományos vitákból, a
krónikus gyerekkori trauma lélektani megjelenéseit elemző legjózanabb írásokba is betör. így
Freud, aki szenvedélyesen evilági embernek vallotta magát, azon a ponton, amikor a legmélyebben
merült el a hisztéria trauma-elméletének vizsgálatában, maga is felismerte a saját kutatásai és a
régebbi korok vallási inkvizíciói közötti analógiákat:
122
Mellesleg ön mit szólna ahhoz az elképzeléshez, hogy a hisztéria elsődleges okait elemző új
elméletem már teljes egészében ismert, és — bár évszázadokkal korábban - már legalább százszor
publikálták? Emlékszik-e, hogy mindig is azt állítottam: a megszállottság középkori elmélete,
amelyet az egyházi ítélőszékek hirdettek, azonos a mi idegen testet és a tudat meghasadását
feltételező elméletünkkel? De vajon miért van az, hogy az ördög, amely e szegényeket megszállta,
kivétel nélkül minden esetben fajtalanságot követett el velük, ráadásul oly borzalmas módokon? A
kínzásokkal kicsikart vallomások vajon miért hasonlítanak annyira arra, amikről pácienseim a
pszichológiai kezelés során beszámolnak?^1
blacktrush
(BlackTrush)
#1