Az erőszaktól való rettegésen felül a túlélők mindent elsöprő tehetetlenségükről is gyakran
beszámolnak. A bántalmazó családi környezetben a szülői hatalomgyakorlás önkényes, szeszélyes
és abszolút. A szabályok állandóan változnak, következetlenek és nyilvánvalóan igazságtalanok. A
túlélők gyakran idézik fel, hogy a legfélelmetesebb épp az erőszak kiszámíthatatlansága volt. Mivel
semmivel sem tudták kivédeni a bántalmazást, megtanulták a teljes Önmegadás stratégiáját
alkalmazni. Az alábbi két túlélő azt eleveníti fel, hogyan próbált megbirkózni az erőszakkal:
Amikor csak megpróbáltam kitalálni a rendszert abban, amit anyám elvárt, azonnal megváltoztak a
szabályok. Szinte mindennap megvert a partvissal vagy egy fémcsatos szíjjal. Amikor vert, a
sarokban kuporogtam felhúzott térddel. Ilyenkor egészen eltorzult az arca. Olyan volt, mintha nem
is engem ütne, hanem valaki mást. Amikor lehiggadt, és megmutattam neki a nagy lila hurkákat,
mindig ezt kérdezte: „Hát ezeket meg honnan szerezted?"^5
Nem voltak szabályok, mert egy idő után minden szabály lassan fellazult. Rettegtem hazamenni.
Sose tudtam, hogy aznap éppen mi fog történni. A verésnek még a gondolata is rettegéssel töltött el
bennünket, hiszen láttuk, mit csinál apánk az anyánkkal. Volt a seregben egy mondás: „A szar
mindig lefelé gurul." Apám az anyámmal csinálta, az anyám meg velünk. Anyám egyszer a
piszkavassal vert cl. Idővel teljesen megszoktam. Amikor vert, egyszerűen csak összehúztam
magam^6
Míg a gyerekkort bántalmazás legtöbb túlélője a szabályok kaotikus és kiszámíthatatlan betartatását
hangsúlyozza, mások a büntetés, és kény-szentes magasfokú szervezettségét emelik ki. Ez utóbbiak
gyakran számolnak be olyasfajta büntetésekről, amelyeket politikai foglyoknál szoktak alkalmazni.
Nemegyszer emlitik a testi funkciók feletti erőszakos kontrollt, így a kényszertáplálást, az
éheztetést, a kötelező beöntéseket, az alvásmegvonást, valamint a hőségnek vagy hidegnek való
hosszas kitettséget. Mások tényleges bebörtönzésről számolnak be: megkötözésről, illetve
szekrénybe vagy pincébe zárásról. A legszélsőségesebb esetekben a bántalmazás bejósolhatóvá
válhat, mintegy rituálisan szerveződik, miként a gyerekpornó és gyerekprostitúció bizonyos
köreiben vagy egyes titkos vallási szektákban. Arra a kérdésre, hogy igazságosnak tartotta-e a
szabályokat, egy túlélő így válaszolt: „Sose jutott eszünkbe, hogy a szabályok vajon igazságosak
vagy igazságtalanok. Csak próbáltuk betartani Őket Olyan sok volt belőlük, hogy alig tudtuk
követni. így utólag azt hiszem, túl szigorú, szőrszálhasogató szabályok voltak. Néhány közülük elég
bizarr is volt. Az ember büntetést kaphatott a vigyorgásért, a tiszteletlenségért vagy az
arckifejezéséért "^7
Az állandó veszély ilyen légköréhez csak állandó készenléti állapottal lehet alkalmazkodni. A
bántalmazó környezetben élő gyerekek kivételes képességet fejlesztenek ki magukban a támadás
figyelmeztető jeleinek felismerésére. Pontosan ráhangolódnak bántalmazóik lelkiállapotára.
Megtanulják az arckifejezés, a hanghordozás és a testbeszéd legkisebb változásait a düh, a szexuális
izgalom, az ittasság vagy a disszociáció jeleként észlelni. Az effajta nonverbális kommunikáció
nagymértékben automatikussá válik, és jobbára tudattalanul zajlik. A gyerek áldozatok megtanulnak
anélkül reagálni a veszélyre, hogy meg tudnák nevezni vagy be tudnák azonosítani annak jelzéseit.
Richárd Kluft pszichiáter például egy olyan szélsőséges esetről számol be, amelyben három gyerek
megtanulta, hogy anyjuk erőszakkitörésének első jeleire disszociációba meneküljön.^8
A bántalmazott gyerekek a veszély jeleit érzékelve megpróbálnak a bántalmazó elkerülésével vagy
lecsillapításával védekezni. Gyakoriak a szökési kísérletek, nemegyszer már net-nvolc éves kortól.
Sokan emlékeznek vissza, hogy hosszabb időre elbújtak, és biztonságérzetüket is inkább konkrét
rejtekhelyekhez, mint személyekhez társítják. Mások arról számolnak be, hogy próbáltak olyan
„szürkének" látszani, amennyire csak tudtak, és próbálták elkerülni, hogy rájuk terelődjön a
figyelem: mozdulatlanná dermedtek, összehúzták magukat, összegömbölyödtek vagy teljesen
kifejezéstelenné tették arcukat így, miközben vegetatív idegrendszerük a folyamatos hiperarousal
állapotában volt, csöndben és mozdulatlanságban kellett maradniuk, a belső izgalom bármiféle testi
blacktrush
(BlackTrush)
#1