A PSZICHÉS TRAUMA KUTATÁSA különös történetre tekint vissza , egyfajta epizodikus
amnézia történetére, amelyben az aktív kutatási időszakok a teljes feledéssel váltakoznak. A múlt
században számos alkalommal kezdtek e témában kutatásokat, amelyeknek aztán hirtelen vége
szakadt, hogy jóval később újra fel kelljen fedezni őket. A pszichés traumáról szóló ötven-százéves
klasszikus tanulmányok a mai olvasó szemében nemegyszer kortárs írásnak tűnnek. Noha a
területnek gazdag és bőséges hagyománya van, e felhalmozott tudás mégis újra meg újra feledésbe
merül, és újra meg újra ki kell mondani, hogy létezik.
Ezt a meg-megújuló amnéziát nem az intellektuális érdeklődést irányító divat természetes
hullámzása okozza. A pszichés trauma kutatása nem az érdeklődés hiánya miatt haldoklik, hanem
azért, mert ez a téma oly heves vitákat kavar, hogy időről időre kiátkozottá válik. A pszichés trauma
kutatása számos alkalommal vezetett már az elgondolhatatlan birodalmába, ahol az emberi hit
legalapvetőbb elképzeléseit kérdőjelezte meg.
A pszichés trauma tanulmányozása során szembesülnünk kell az ember természeti világgal
szembeni sérülékenységével és az emberi természetben rejlő gonoszság képességével. A pszichés
trauma kutatása során iszonyatos események tanúivá kell lennünk. Amikor az események természeti
katasztrófák vagy „Isten akarata" miatt következnek be, a történtek tanúi azonnal készek együtt
érezni az áldozattal. Ám ha a traumatikus esemény egyértelműen emberi kéz műve, a tanúk az
áldozat és az elkövető kőzött feszülő ellentét csapdájába kerülnek. Egy ilyen konfliktusban erkölcsi
lehetetlenség semlegesnek maradni: a kívülállónak mindenképpen cl kell köteleznie magát
valamelyik fél mellett.
Csábító lehetőség az elkövető oldalán állni, hiszen az elkövető mindössze annyit kér a kívülállótól,
hogy ne tegyen semmit. Arra az egyetemes emberi vágyra apellál, hogy a rosszat senki sem akarja
meglátni, meghallani vagy kimondani. Ezzel szemben az áldozat arra kéri a kívülállót, hogy ossza
meg vele fájdalma terhét. Az áldozat cselekvést, elköteleződést és emlékezést követel. Leo Eitinger
pszichiáter, aki náci koncentrációs táborok túlélőit vizsgálta, így írja le az áldozat és a kívülálló
kegyetlen érdekellentétét: „A közösség szeretné mindörökre elfeledni a háborút és a halottakat. A
feledés fátyla borul minden fájdalomra és kellemetlenségre, így a két tábor félreérthetetlenül
szembekerül egymással: az egyik oldalon az áldozatok, akik tán kívánják a felejtést, de nem
képesek rá; a másikon pedig mindazok, akiket erős, gyakran tudattalan indokok vezérelnek, akik
nagyon erősen kívánják a felejtést, és sikerül is felejteniük. Ez az ellentét [...] sokszor mindkét
félnek fájdalmat okoz. Ám e néma, egyenlőtlen párbeszédben [...] mindenképp a gyengébb fél
veszít."^1
Hogy elkerülje a felelősségre vonást , az elkövető minden eszközzel próbálja a felejtést elősegíteni.
Első védelmi vonala az eltitkolás és a hallgatás. Ha az eltitkolás sikertelen, akkor az áldozat
szavahihetőségét ássa alá. Ha ezzel sem tudja áldozatát teljesen elhallgattatni, akkor megpróbálja
elérni, hogy senki se figyeljen rá. Ennek érdekében lenyűgözően sok érvet tud felhozni az arcátlan
tagadástól kezdve a végletekig kifinomult és elegáns racionalizációig. Az ember csaknem minden
erőszakos cselekmény után ugyanazokra a megjósolható mentegetőzésekre számíthat: a dolog meg
sem történt, az áldozat hazudik, az áldozat túloz, az egészet ö provokálta ki, és amúgy is ideje
elfelejteni a múltat és továbblépni. Minél nagyobb az elkövető hatalma, annál inkább előjoga, hogy
ö nevezze meg és definiálja a valóságot, és a saját érvelését fogadtassa el.
Az elkövető érveinek különösen nehéz ellenállni, ha a kívülálló egyedül néz szembe velük. Ha nem
áll mellette támogató társas környezet, a kívülálló általában enged is a csábításnak, és szemet huny
a történtek felett.^2 Ez még olyan esetekben is igaz, amikor az áldozat amúgy a társadalom
nagyratartott és elismert tagja. Példának okáért a katonák - még azok is, akiket hősként tartanak
számon - minden egyes háború idején keserűen panaszkodnak, hogy a háború valóságáról senki
nem akar tudni. Ám ha az áldozatot eleve alacsonyabb társadalmi értékűnek tekintik (mert nő vagy
blacktrush
(BlackTrush)
#1