bármilyen kis időre is - a jó közérzet és a vigasz belső állapotát kiváltani magukban, amelyet
máshogyan képtelenek elérni. Ezek az öndestruktív tünetek gyakran már a serdülőkor előtt erősen
rögzülnek, és a serdülőkor alatt még inkább előtérbe kerülnek.
E három fő alkalmazkodási forma — a disszociációs védekező mechanizmusok kidolgozása, a
töredezett identitás kialakítása és az érzelmi állapotok patologikus szabályozása - teszi lehetővé a
gyerek számára/hogy a krónikusan bántalmazó környezetben életben maradjon. Ezenkívül általában
segít neki megőrizni a normalitás látszatát, ami kiemelkedően fontos a bántalmazó család számára.
A gyerek distressz-tünetei általában mélyen fejtve maradnak. Rendszerint sem a környeztet, sem a
szakemberek nem ismerik fel á megváltozott tudatállapotokat, az emlékezetkihagyásokat és az
egyéb disszociativ tüneteket. A romboló negatív identitást általában jól elfedi a társas szempontból
konform „hamis én". A pszichoszomatikus tüneteket ritkán vezetik vissza forrásukig. Általában a
titokban végzett Öndestruktív viselkedés is észrevétlen marad. Bár egyes gyerek vagy serdülő
áldozatok agresszív vagy bűnöző viselkedéssel hívják fel magukra a figyelmet, a legtöbbjük mégis
sikeresen titkolni tudja pszichológiai problémái valódi mélységét. A legtöbb bántalmazott gyerek
úgy éri el a felnőttkort, hogy titkai érintetlenek maradnak.
Amikor a gyerek felnő. £
Sok bántalmazott gyerek kapaszkodik abba a reménybe, hogy a felnőtté válás majd elhozza számára
a menekülést és a szabadságot Ám a kényszerítő kontroll közegében kialakult személyiség kevéssé
képes a felnőtt életre. A túlélőben megmaradnak az alapvető bizalom, az autonómra és a
kezdeményezőkészség mélységes hiányosságai. Úgy érkezik el a korai felnőttkor fejlődési
feladataihoz - a függetlenség és az intimitás megteremtéséhez hogy komoly hiányosságokkal küzd
az önmagával való törődés, a gondolkodás és emlékezet, az identitás, valamint a stabil kapcsolatok
kialakításának képessége terén. Még mindig gyerekkora foglya, ahogyan próbálja új életét
megteremteni, újra találkozik a traumával. Richárd Rhodes író, aki maga is súlyosan bántalmazott
gyerek volt, így írja le, miként jelenik meg a trauma újra meg újra munkáiban: „Minden könyvemet
más érzés volt írni. Mindegyik más történetet mond el. [...]
138
Mégis azt látom, hogy mindegyik ugyanazt ismétli. Mindegyikben szere* pel egy vagy több erős
jellemű férfi, aki szembeszáll az erőszakkal, ellenáll, majd az erőszak minden embertelensége
mögött felfedezi a remény halvány sugarát. Az ismétlés a bántalmazott gyerek néma beszéde. Nem
vagyok meglepve, hogy megjelenik műveim felépítésében, kifejezhetetlen hullámhosszon - akár a
templomi dob hangja, amelyet nem is annyira a fülével hall, mint inkább a szíve üregeiben érez az
ember."^35
A túlélő intim kapcsolatait a védelem és gondoskodás utáni vágy vezérli, ugyanakkor állandóan
kísérti az elhágyatástól és a kizsákmányolástól való félelem. Miközben megmentését keresi,
előfordulhat, hogy olyan erős tekintélyszemélyek után kutat, akik látszólag valamilyen különleges,
gondoskodó kapcsolatot ígérnek. Azzal, hogy idealizálja a személyt, akihez érzelmileg közel kerül,
az állandó félelmet próbálja távol tartani magától, hogy vagy elnyomják, vagy elárulják.
Elkerülhetetlen azonban, hogy a kiválasztott képtelen lesz megfelelni ezeknek a valóságtól
elrugaszkodott elvárásainak. Amikor a túlélő csalódik, nemegyszer dühösen leszólja és eltaszítja
magától azt az embert, akit nemrég még csodálatával övezett. A hétköznapi személyközi
konfliktusok is Intenzív szorongást, depressziót vagy dühöt válthatnak ki belőle. A túlélő elméjében
még az apróbb sértések is a múltbeli érzéketlen elhanyagolás tapasztalatait, a kisebb hántások pedig
a múltbeli szándékos kegyetlenségek élményeit idézik fel. E torzulásokat a tapasztalatok sem
könnyen korrigálják, mivel a túlélő jobbára nem rendelkezik a konfliktusmegoldáshoz szükséges