elképzelni. Az a gondolat, hogy nemet mondjanak egy szülő, házastárs, szerető vagy bármilyen más
tekintélyszemély érzelmi követelésére, gyakorlatilag elképzelhetetlen számukra. így aztán nem ritka
az olyan felnőtt túlélő, aki továbbra is odaadóan kielégíti egykori bántalmazói óhajait és
szükségleteit, és aki hagyja, hogy minden határt és korlátot átlépve gátlástalanul betörjenek az
életébe. Megesik, hogy a felnőtt túlélők maguk ápolják bántalmazóikat, ha azok betegek, kiállnak
mellettük, ha bajba kerülnek, sőt, szélsőségesebb esetben még szexuális követeléseiket is
változatlanul teljesítik. Egy incesztustúlélő arról beszél, hogyan viselte gondját felnőttként is
apjának: „Apám sokkal később bukott le. Megerőszakolta a barátnője lányát, aki feljelentette. A
barátnője kidobta, és apámnak nem volt hova mennie, úgyhogy én fogadtam be. Emlékszem, azon
imádkoztam, nehogy lecsukják."^39
E mélyen rögzült disszociatív megküzdési stílus arra is hajlamossá teszi a túlélőket, hogy figyelmen
kívül hagyják vagy bagatellizálják azokat a társas jelzéseket, amelyek normál esetben a veszélyre
figyelmeztetnék őket. Egy túlélő arról mesél, hogyan került újra meg újra" kiszolgáltatott helyzetbe:
„Nem tudtam mindent, de azért egy-két dologgal tisztában voltam. Mindig nálam idősebb,
apámkorabeli férfiakkal jöttem össze, és még mielőtt észbe kaptam volna, már megtörtént a dolog.
[...] Egyszer egy öregemberrel kerültem össze valami lerobbant motelban, ahol akkoriban laktam -
csak prostituáltak, alkoholisták meg én. Én takarítottam nála, és megkedveltem. Egy nap ott feküdt
az ágyában. Emlékszem, azt mondta, az orvosa nem engedi, hogy prostituáltakkal legyen, és hogy
nem segítenék-e, és csinálnám meg neki kézzel. Nem értettem, miről beszél, de aztán megmutatta.
Megcsináltam. Utána bűntudatom volt. Dühös csak jóval később lettem."^40
A gyerekkori bántalmazás túlélői sokkal nagyobb valószínűséggel válnak áldozattá vagy ártanak
maguknak, mint amilyen arányban másokat bántanak. Tulajdonképpen meglepő, hogy nem válnak
sokkal gyakrabban bántalmazóvá. Talán a mélyen beléjük rögzült öngyűlölet az oka, hogy
agressziójukat sokkal inkább önmaguk ellen fordítják. Míg az öngyilkossági kísérletek és az
öncsonkítás erősen korrelálnak a gyerekkori bántalmazással, addig a gyerekkori bántalmazás és a
felnőttkori antiszociális viselkedés közötti kapcsolat viszonylag gyenge.^41 Egy több mint 900
pszichiátriai pácienssel végzett vizsgálatból például az derült ki, hogy míg a szuiciditás szoros
kapcsolatban áll a páciensek gyerekkori bántalmazásos előtörténetével, addig a gyilkossági
késztetésekről ugyanez nem mondható el.^42
Noha a legtöbb túlélőből nem lesz elkövető, egy részük nyilvánvalóan maga is bántalmazóvá válik.
Úgy tűnik, a trauma felerősíti a nemi sztereotípiákat: a gyerekkorukban bántalmazott férfiak a
későbbiekben nagyobb valószínűséggel vezetik le másokon agressziójukat, mig a gyerekként
bántalmazott nőket nagyobb valószínűséggel vagy mások bántalmazzák, vagy Önmagukat bántják.^43
Egy kétszáz, azonos környéken lakó fiatal férfit vizsgáló felmérés szerint azok a férfiak, akiket
gyerekkorukban fizikailag bántalmaztak, nagyobb arányban jelezték, hogy ök is fenyegetőztek
erőszakkal, ütöttek meg másokat vita közben, vagy vettek részt bűncselekményekben.^44 A túlélők
egy igen kis hányada - általában férfiak - az elkövető szerepét teszi magáévá, és szó szerint
újrajátssza gyerekkori élményeit. Nem tudjuk, hogy a túlélők milyen hányada követi ezt az utat. ám
közelítő becslést kaphatunk abból a követéses vizsgálatból, amely pedofil körökben szexuálisan
kizsákmányolt gyerekekről szólt. Ezen gyerekek mintegy 20 százaléka védte az elkövetőt,
bagatellizálta vagy racionalizálta a visszaélést, és antiszociális magatartást vett fel.^45 Egy
gyerekkorában súlyosan bántalmazott túlélő azt idézi fel, hogyan lett másokkal agresszív:
„Tizenhárom vagy tizennégy évesen úgy döntöttem, hogy elég volt. Elkezdtem visszaütni. Durva
lettem. Egyszer egy lány cikizett valamivel, én meg szarrá vertem. Elkezdtem fegyvert hordani.
Ezért kaptak el, és ültettek le. Illegális fegyverviseléséit Ha egyszer egy gyerek elkezd visszaütni, és
bűncselekményekbe keveredik, már nincs visszaút. Az embereknek először utána kéne járnia, mi a
franc folyik a családban, mielőtt a gyerek tönkreteszi az egész életét. Nyomozni kell, nem pedig a
gyereket lecsukni!"^46
blacktrush
(BlackTrush)
#1