Judith Lewis Herman - Trauma és gyogyulas

gyerek), könnyen előfordulhat, hogy élete legtraumatikusabb eseményei egyszerűen kívül rekednek
a társadalmilag elfogadott valóság határain. Élménye kimondhatatlanná válik.
21
A pszichés trauma kutatásának folyamatosan küzdenie kell a bevett gyakorlat ellen, amely az
áldozatot hiteltelenné teszi és láthatatlanságra kárhoztatja. A kutatási terület egész története során
heves viták folytak arról, hogy a poszttraumás állapotú pácienseknek vajon jár-e tisztelet és
szakszerű kezelés, vagy kizárólag megvetést érdemelnek, hogy valóban szenvednek-e vagy csak
szimulálnak, hogy történeteik igazak-e vagy sem, és ha nem igazak, akkor csak ártalmatlan
kitalációk vagy szándékos, rosszindulatú vádaskodások. Annak ellenére, hogy a pszichés trauma
jelenségeit töméntelen szakirodalom dokumentálja, a vita még mindig arról az alapvető kérdésről
folyik, hogy e jelenségek csakugyan hitelesek és valóságosak-e.
Nemcsak a poszttraumás páciensek szavahihetősége kérdő jeleződik meg folyamatosan, hanem a
velük foglalkozó szakembereké is. A gyakorló klinikusokat, akik túl sokáig és túl figyelmesen
hallgatják traumát átélt pácienseiket, kollégáik nemegyszer olyasféle gyanakvással kezdik
méregetni, mintha a pácienseikkel kialakított kapcsolat valahogy őket is megfertőzte volna. Azokat
a kutatókat, akik túllépnek a témával kapcsolatos hagyományos elképzeléseken, a szakma
nemegyszer kiközösíti.
Ahhoz, hogy a trauma valósága ne merüljön feledésbe, olyan társas közegre van szükség, amely
megerősítést és védelmet nyújt az áldozat számára, illetve az áldozat és a szemtanúk szövetségét
hozza létre. Az egyéni áldozatok számára ezt a társas közeget a baráti, a szerelmi és a családi
kapcsolatok hálója jelenti. A tágabb társadalom számára a társas kontextust azok az emberi jogi
mozgalmak biztosítják, amelyek a hatalomtól megfosztottaknak adnak hangot.
A pszichés trauma módszeres kutatása ezért mindig valamilyen tágabb politikai mozgalom
támogatásán múlik. Már önmagában az is politikai kérdés, hogy lehet-e ilyen kutatásokat folytatni,
és e kutatási eredmények nyilvánosságra hozhatók-e. A háborús trauma kutatása csak olyan
közegben lehet legitim téma, amely alapjaiban megkérdőjelezi a fiatal férfiak feláldozását a
háborúban. Hasonlóképpen a szexuális és a családi élet terén elszenvedett trauma kutatása is csak
olyan közegben lehet legitim, amely megkérdőjelezi a nők és gyerekek férfiaknak való
alárendeltségét. A traumakutatás haladásának előfeltétele egy olyan támogató politikai mozgalom,
amely elég erős ahhoz, hogy elfogadtassa a páciensek és a kutatók szövetségét, és ellensúlyozza a
szokásos társadalmi reakciókat: az elhallgattatást és a tagadást. Erős emberi jogi mozgalmak
hiányában az aktív tanúságtétel előbb-utóbb elkerülhetetlenül aktív felejtésbe fordul.
22
Az elfojtás, a disszociáció és a tagadás jelensége éppúgy jellemző a társadalmi, mint az egyéni
tudatra.
A tizenkilencedik században a pszichés trauma egy-egy formája három alkalommal is megjelent a
köztudatban. Ezek kutatása mindhárom alkalommal egy konkrét politikai mozgalommal karöltve
virágzott fel. Elsőként a nők lelki rendellenességeinek archetípusa, a hisztéria vált vizsgálat
tárgyává. A hisztéria kutatása a tizenkilencedik század végi republikánus, antiklerikális politikai
mozgalomból fejlődött ki Franciaországban. A második a „gránátsokk"*, mai nevén harctéri
neurózis volt, amelynek vizsgálata az első világháború után Angliában és az Egyesült Államokban
kezdődött, majd a vietnami háború idején érte el csúcspontját. Ennek politikai kontextusa a háború
kultuszának összeomlása és a hatvanas években egyre erősödő háborúellenes mozgalom volt. A
köztudatban utolsóként, mindössze néhány évtizede megjelent trauma a szexuális és a családon