- az elkövetőhöz fűződő viszonyon való folyamatos tépelődés (így például a bosszúval való
folyamatos foglalkozás); - az elkövetőnek irreálisan tulajdonított totális hatalom (Vigyázat! Az áldozat reálisabban
érzékelheti a valós hatalmi viszonyokat, mint a szakember.); - az elkövető idealizálása vagy az iránta érzett paradox hála;
- az elkövetővel való kapcsolat „különlegességének" vagy „természetfölöttiségének" érzése;
- az elkövető hiedelemrendszerének vagy érvelésének elfogadása.
- Az emberi kapcsolatok módosulásai
- elszigetelődés és visszahúzódás;
- az intim kapcsolatok megszakadása;
- ismételt megmentőkeresés (az elszigetelődéssel és a visszahúzódással váltakozhat);
- állandósult bizalmatlanság;
- az önvédelem ismételt elmulasztása.
- A jelentésrendszerek módosulásai
- az élethez lelkierőt nyújtó hit elveszítése;
- reménytelenség és kétségbeesés érzése.
152
Túlélők a pszichiátriai ellátásban.
A mentálhigiénés egészségügy zsúfolva van hosszantartó, ismételt gyerekkori traumák túlélőivel,
annak ellenére, hogy a legtöbb gyerekkorában bántalmazott ember sosem kerül a pszichiátria
látókörébe. Amennyiben ezek az emberek felépülnek, azt Önerejükből teszik.^21 Míg a túlélőknek
csak töredéke válik pszichiátriai pácienssé - általában azok, akiknek a legszélsőségesebb
bántalmazásos előtörténetük van -, a pszichiátriákon kezeit emberek közül igen sokan - ha nem a
többség - gyerekkori bántalmazás túlélői.^22 E tényt kétségbevonhatatlan adatok támasztják alá.
Körültekintő kikérdezés esetén a bentlakó pszichiátriai páciensek 50 - 60 százaléka, az ambuláns
ellátottak 40 - 60 százaléka számol be gyerekkori testi vagy szexuális, illetve mindkét fajta
bántalmazásról.^23 Egy pszichiátriai sürgősségi ügyeleten készült tanulmány szerint az itt ellátott
páciensek 70 százalékának volt bántalmazásos előtörténete.^24 Úgy tűnik, a gyerekkori
bántalmazottság az egyik legfőbb tényező, amely miatt az emberek felnőttként pszichiátriai
szaksegítséget keresnek.
A gyerekkori bántalmazás túlélői, akiket később pszichiátriai páciensként kezelnek, zavarbaejtően
sok tünetet mutatnak. Altalános distressz-szintjük magasabb, mint más pácienseké. Ám a
legdöbbenetesebb talán a gyerekkori bántalmazással korreláló tünetlista puszta hosszúsága.^23 Jeffrey
Bryer pszichológus és munkatársai szerint a fizikailag vagy szexuálisan bántalmazott nők más
pácienseknél jelentősen magasabb pontszámot érnek el a szomatizáció, a depresszió, az általános
szorongás, a fóbiás szorongás, az interperszonális érzékenység, a paranoia és a „pszichoticizmus" (a