Kína után - Spanyolország és Törökország következik, az előbbinek sertéstakarmány-
gabonára van szüksége, a törökök pedig lisztté dolgozzák fel és hozzáadott értékkel vissza
eladják Ukrajnának.
Az olyan szegény országok, mint Afganisztán, Szudán (beleértve Dél-Szudánt is),
Etiópia és Jemen együttesen az export mindössze valamivel több mint 2 százalékát
kapták.
A rendkívül olcsó - sokszor génkezelt- gabona java része pedig Európába került
súlyos károkat okozva a kelet-európai gazdálkodóknak az árzuhanás miatt. Ez váltotta
ki tavaly tömeges tiltakozások hullámát az ukrán gabonaimport ellen Bulgáriában és
Lengyelországban.
Az ukrán gabona-egyezményen a törökök közvetítőként pénzt és politikai tőkét is
szereztek közben.
Brüsszelnek döntenie kellett: és hosszú huzavona után kártérítést, illetve
kompenzációt ígért meg az európai gazdáknak.
Ami Kínát illeti, az egy külön történet: 2013-ban Ukrajna 3 milliárd dolláros kölcsönt
vett fel Kínától, hogy gabonát vásároljon fel a helyi termelőktől és továbbadja azt
Kínának.
A teljes kölcsönt ellopták, a kínaiak gabona nélkül maradtak és a londoni választott
bírósághoz fordultak.
A bírósági döntés értelmében Kínának gabonában kellett visszakapnia a
követelését. Az ukránok a tartozásukat még mindig fizetik, ingyen szállítják a
gabonát (kölcsön törlesztésére).
Kína tehát viszonylag érdekelt az ukrán gabonaexport folytatásában.
A gabonaelosztás ilyen földrajza akkor válik világossá, ha figyelembe vesszük, hogy
az ukrán szántóterületek jelentős részének tulajdonosai - most már nyugati vállalatok,
giga korporációk, mint a Black Rock, amelyek az ukrán gabonaexportból származó
források és profit fő élvezőjévé váltak.
Szerkesztette: VilagHelyzete