első fejezet
La Herradura, Salvador
- március 16.
A
kiruccanás. a szüleim egy évvel azelőtt kezdték hasz-
nálni ezt a szót. „Egy szép napon majd teszel egy kiruccanást,
hogy velünk lehess. Olyan lesz, mint egy kaland. Mint az, amelyikben
Szimbának volt része a hazatérése előtt.” Akkoriban küldték el nekem
az Aladdint, a Jurassic Parkot és Az oroszlánkirályt egy Panasonic video-
magnóval együtt a nyolcadik szülinapomra.
A „kiruccanást” emlegetik most is, miközben a péknél beszélek
velük telefonon, ahová Neli nagyi és nagyapus kísért el, hogy felhív-
hassuk őket – nekünk odahaza nincs telefonunk, de van színes tévénk,
vadonatúj frigónk és akváriumunk.
- ¡Javiercito! – integet nekem Neli nagyi. Mindig így hív. Azt hi-
szem, a becenevem, a Chepito túlságosan is arra emlékezteti, ahogyan
a városka népe szólítja a nagypapit: don Chepének. - A szüleid azt mondják, hogy most már hamarosan viszontlátha-
tod őket – szól mosolyogva a nagyi, kivillantva két felső arany metsző-
fogát. Kerek arcán elmélyülnek a gödröcskék. Úgyszintén kerek arcú
Mali nagynéném nincs itt, mert dolgoznia kell a rendelőben. A kette-
jük között folyó beszélgetésekben újabban egyre gyakrabban hangzott
el az a bizonyos szó. A kiruccanás így, a kiruccanás úgy. Mindig csak
a kiruccanás. Már bizsereg a talpam, hogy elindulhassak, és csak erről
álmodozom.
Néha álmomban Superman vagyok, máskor Goku, repülök a földek
és folyók fölött, keresztül Salvadoron, idegen országok és népek, váro-
sok felett egészen Kaliforniáig, egyenesen a szüleimhez. Megnyomom
a csengőjüket, mire kinyitják a hatalmas, széles és magas ajtót, amit
a világ legbarnább fájából készítettek, és én már rohanok is oda hozzá-
juk. Ők megmutatják nekem a nappalijukat az óriási tévével. Azután
kivezetnek a hátsó udvarba, ahol az úszómedencét pázsit és egy csomó