Quim Monzó - Guadalajara

(BlackTrush) #1

neki is, mint mindenki másnak. Mások azonban túlzásnak érezték volna,
hogy két ujját vágják le, mivel a többi családtagnak is csak egy ujját vágják
le. Egyet szabad csak levágni, nem többet. Eddig is ez volt a szokás, miért
kellene most megváltoztatni? A vita nem akart véget érni, egymás után
merültek fel érvek és ellenérvek. Végül arra a magától értetődő
következtetésre jutoak, hogy ez egy rendkívüli eset, ezért rendkívüli
megoldásra van szükség. Ráadásul nem volt sürgős, hiszen Abelard majd
csak hosszú évek múlva lesz kilencéves, ráérnek akkor meghozni a döntést.
Nem sokáig tarto azonban a megnyugtató megoldást követő békesség,
mert újabb unokatestvér születe: Gerarda. Neki is hat ujja volt, és neki is a
bal kezén. Most már tehát nem számíto rendkívüli esetnek, hogy hat ujjal
szülessen egy gyerek, így nem volt értelme többé, hogy halogassák a
döntést. Az egyik nagybácsi, aki gyors- és gépíró volt, szabad idejében
pedig francia dzsesszt hallgato, felvetee, hogy talán i lenne az ideje
felhagyni a szokással. Már csak ez hiányzo. Mindenki izgalomba jö.
Közölték a szakadár nagybácsival, hogy a felvetése egyáltalán nem
helyénvaló, és elhatározták, hogy egy hónap múlva, decemberben, újra
összegyűlnek, és megbeszélik a további teendőket.
Egy hét múlva azonban azt a hírt kapták Barbastrából, hogy megszülete
a harmadik (meglehetősen távoli) unokatestvér is, akinek hat ujj van a bal
kezén. Most már teljesen világos volt, hogy nem különös véletlenek
összejátszásáról van szó, és hogy elodázhatják még kilenc évvel a döntést,
de azzal nem oldanak meg semmit. A család néhány tagja bizonygatni
kezdte, hogy logikus evolúciós lépésről van szó, ezért nincs ok
aggodalomra. Maga Reguard bácsi is megkockáztaa, hogy annyi évszázad
elteltével (sőt volt, aki évezredekről beszélt) természetes, hogy kialakuljon
egy olyan mutáció, a hat ujjal születés, amellyel a természet kompenzálni
akarja, hogy a gyerekeknek levágják egy ujját. Más családtagok teljesen
abszurdnak gondolták ezt a feltevést, szerintük egy mutáció kialakulásához
több idő kell, nem pusztán évszázadok vagy évezredek. Valójában azonban
nem volt jelentősége, hogy kinek van igaza. A családban most először
ütöe fel a fejét az egyet nem értés, ami veszélyeztee az egységet és
összetartást. Egyesek úgy gondolták, hogy a bal kezükön hat ujjal születe
gyerekeknek két ujját kell levágni (a szokásos gyűrűsujjat, és azt a másikat,
ami a gyűrűsujj és a középső ujj közö nő, és aminek nem volt még neve),
és hogy meg sem kell várni, amíg kilencévesek lesznek, hanem most

Free download pdf