Quim Monzó - Guadalajara

tagjai, amely bírálni kezdte az ősi szokást. Aztán szépen lassan ez a tény
teljesen jelentőségét veszítee, mert fokozatosan mindnyájan csatlakoztak
a gyors- és gépíró nagybácsi, valamint a két sógornő által alapíto
csoporthoz. Megszülete a negyedik unokatestvér is, akinek hat ujja volt. A
családon úrrá le a pánik, a családtagok eltávolodtak egymástól, és az
összejövetelt, ami december elején le volna esedékes, bizonytalan időre
elhalasztoák. „Amíg meg nem szülek a végleges döntés”, ezt mondták,
de sokan előre tudták, hogy ez csak kifogás, és hogy soha nem fog végleges
döntés születni, kivéve ezt a döntést, ami pedig látszólag egyáltalán nem
volt végleges.
Armandnak végül veek egy hárfát. Beíraák a zeneiskolába, hogy
hárfázni tanuljon, minden héten kedden és csütörtökön iskola után.
Hétvégenként szorgalmasan és kitartóan gyakorolt, bár ennek nem volt
mindig hallható eredménye. Aztán ahogy szépen lassan kiderült, hogy a
családi szokás, miszerint levágják a gyerekek ujját, már a múlté, Armand
lelkesedése a hárfa iránt egyre csökkent, és a következő félévben a hárfa
már a sarokban porosodo. Pár évvel később Elisard, az egyik hat ujjal
születe unokatestvér felfigyelt a hangszerre. Minden alkalommal, amikor
ebédelni mentek Armandékhoz (mostanában ezeken az összejöveteleken jó
ha heten-nyolcan összegyűltek, pedig régen mindig több mint húszan
voltak), Elisard bekéredzkede Armand szobájába, hogy játszhasson a
hárfán. Minden alkalommal jobban ment neki. Végül már annyira jól ment,
hogy Haler-, Milhaud- és Ginastera-darabokat játszo, és (a család
legnagyobb örömére) paraguayi dalokat, meg egy mexikóit is, amit újra és
újra el kelle játszania, mindig lendületesebben és gyorsabban. Armand
szülei úgy döntöek, Elisardnak ajándékozzák a hárfát. Armand tudta, hogy
ez valójában célzás (így akartak szemrehányást tenni neki amia, hogy
azelő annyira hangoztaa a hárfa irán elhivatoságát, most pedig már
egyáltalán nem foglalkozo vele), de nem akart még nagyobb csalódást
okozni, ezért azt mondta, neki teljesen mindegy, mit csinálnak a hárfával.
Így aztán abban maradtak, hogy amikor Elisard legközelebb
vendégségbejön hozzájuk, nekiadják a hárfát.
De Elisard soha többet nem jö el Armandékhoz. A családi
összejövetelek még ritkábbak leek, és ha találkoztak is valamelyiküknél,
akkor is már csak páran mentek el, míg végül mindenki talált megfelelő
kifogást: télen, hogy síelni mennek, nyáron, hogy nyaralni a tengerpartra,