Quim Monzó - Guadalajara

ha tudatában volt ennek a félelmének, és annak, hogy emia hibázhat,
akkor mégiscsak valamivel lejjebb célzo.
Tell Valter fia nem volt biztos benne, hogy hasonló helyzetben ő is önként
ajánlkozo volna. Nem azért, mert nem bízo az apjában, hanem azért,
mert ilyen körülmények közö, ilyen nyomás ala még a legjobb íjász is
elvéthe a célzást. Tell Valter sokadszorra is biztosítoa őt arról, hogy
egyetlen pillanag sem érze félelmet. Hogyan is kételkedhete volna az
apjában, amikor éppen e mia a tee mia le belőle nemze hős?! Tell
Valter megsimogaa a fia fejét, de arról nem beszélt, hogy ebből a
hősteből aztán micsoda felfordulás le. Akkor tényleg nem félt, hiszen
még gyerek volt. Ezért aztán nem is számít hazugságnak, amikor azt
mondja, egy pillanag sem gondolta, hogy az apja ne találná el az almát.
Csak később, amikor már idősebb le, kezde el gondolkodni a dolgon,
akkor tee fel magának ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket most a fia
tesz fel neki. Akkor, amikor az eset történt, ő még túl kicsi volt ahhoz, hogy
felmérje, valójában mekkora veszélyben van, de az apja már akkor sem volt
fiatal. Hogy volt rá képes, hogy kockára tegye az életét? És ráadásul anélkül,
hogy egy pillanatra is összerezzent volna, anélkül hogy a félelem legapróbb
jelét mutaa volna! Tökéletes meggyőződéssel állítoa, hogy biztosan el
fogja találni az almát, amiből egészen nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem
aggódo az életéért. Ha csak egy kicsit is aggódo volna, akkor eszébe jut,
hogy mi van, ha nem találja el, vagyis hogy akkor mi történik vele. Minél
többet gondolkodo a dolgon, annál inkább arra juto, hogy az apja
valójában nem szeree őt. Igaz, hogy ő volt a legjobb íjász, de elég le
volna egyetlen hüvelyknyit tévednie, és a nyílvessző az alma helye az ő
fejét hasítoa volna szét. Ahogy teltek az évek, és ahogy egyre inkább
nyomta a lelkét ez a dolog, Tell Valterből mogorva, zárkózo ember le.
Éjszakánként álmában maga elő láa a nyílvesszőt, ahogy szélsebesen
közeledik a homloka felé. O áll a fa elő egyenes háal, mozdulatlanul,
hogy az alma (édeskés, mámorító illatú jonatán alma) le ne essen a fejéről.
Vele szemben egy halom ember: Gessler, a katonák és középen az apja,
amint egyenesen rászegezi a nyílvesszőt. Aztán hirtelen (és aztán megint,
újra és újra, fáradhatatlanul) feltűnik a nyílvessző, ahogy az apja kilövi az
íjból (először még apró és távoli, aztán már közel van és hatalmas), szinte
súrolja a feje búbját, hallja a hangot, skrmpf, ahogy keéhasítja az almát,
majd újra, skrmpf, ahogy belefúródik a fa törzsébe. Álmában a nyílvessző