Guido Tonelli - Idő

mintha védeni akarna bennünket attól, hogy kapcsolatba
kerüljünk e számunkra oly paradox helyzetekkel.
Amikor egy fekete lyuk kölcsönhatásba lép a közönséges
csillagok anyagával vagy egy másik fekete lyukkal, a találkozás
látványos. Ennek során különféle jeleket bocsát ki, amelyeket
megtanultunk felismerni és rögzíteni. A hetvenes évek vége óta
e különös égitestek jegyzéke évről évre bővül.
Az eddig felfedezett fekete lyukak két fő kategóriába
sorolhatók. Az egyik a sztelláris fekete lyukak csoportja (ilyenek
akkor keletkeznek, amikor nagy tömegű csillagok az életük
végéhez érnek), a másik a szupernehéz fekete lyukak
kategóriája. Ezek nagyon különböző objektumok, nemcsak
méretükben és jellemzőikben, hanem annak a dinamikának a
tekintetében is, amelyből születnek, de az elszenvedett
átalakulásokat illetően is.
A sztelláris fekete lyukak rendkívüli sűrűségű csillagászati
testek. Egy csillaghoz vagy bolygóhoz képest valóban nagyon
aprók. Ha – tételezzük fel a lehetetlent – megtalálnánk a módját
annak, hogy a Földre hozzunk egyet anélkül, hogy egy pillanat
alatt elpusztítanák, még az impozánsabbak is kényelmesen
elférnének egy nagyvárosi terület, például Párizs vagy London
határain belül. Ebben a mindent egybevetve szerény
térfogatban a fekete lyukak többtucatnyi Nap tömegét tömörítik
össze. Amikor a gravitációnak sikerül ilyen kis térfogatba ilyen
abnormális mennyiségű anyagot bezárnia, a sűrűség ijesztő
értékeket ér el.