Guido Tonelli - Idő

udvar számára: a csempék és kerámiatárgyak a Holland Kelet-
indiai Társaság által Kínából importált Ming-porcelánnal
igyekeztek versenyre kelni. Delft azonban mindenekelőtt az
Orániai–Nassaui-ház tagjaira utaló narancssárga szín városa
volt. Amióta I. Vilmos orániai herceg ide helyezte át a
székhelyét, a kisvárost a „fejedelmek városa” ragadványnévvel
illették.
Delftbe látogatva még ma is találkozhatunk a dicső múlt
ragyogását idéző műemlékekkel: ilyen a nagy piactér, a végében
magasodó Városházával, valamint az Oude Kerk, a város
legrégebbi temploma (ennek harangtornya úgy dől, mintha a
pisai ferde tornyot látnánk). A templom belsejében, a padlón
egy dísztelen, szürke tábla emlékeztet rá, hol van eltemetve
Johannes (Jan) Vermeer, minden idők egyik legnagyobb festője.
Gyalogosan bejárva az óvárost, a sikátorokban és szűk
utcácskákban bolyongva úgy érezhetjük, az ő nyomdokain
járunk. Rábukkanunk a ma étteremnek otthont adó épületre,
amelyben 1632-ben született, megtaláljuk azt a piros-fehér
téglás házat, ahol feleségével lakott, valamint a festők Szent
Lukács-céhének a székhelyét. A céhbe be kellett jelentkeznie
annak, aki hivatását gyakorolni akarta; Vermeer 21 éves
korában nyert felvételt.
A festő egész élete Delft falai között zajlott, szüntelen harcot
folytatva a hitelezőkkel, azt követően, hogy apja 1652-ben
meghalt, és hatalmas adósságot hagyott a fiára. Vermeer
őszintén szerette feleségét, Catharina Bolnest, egy szelíd
arcvonású, katolikus nőt, akit 1653-ban feleségül vett