mint kétmilliomod része (1 μs = 10 s) végtelenül csekély
időnek tűnhet, de más instabil részecskék élettartamához
képest a müonok életkilátásai irigylésre méltóan jók. Amikor
aztán a fényéhez közeli sebességgel száguldanak, az életük
nagyon vakmerően alakul, és ekkor válik igazán érdekessé.
Mivel a tömegük ilyenkor 0,1 GeV, meglehetősen könnyen
előállíthatók relativisztikus vagy ultrarelativisztikus müonok,
ez esetben pedig az élettartamuk is számottevően
megnövelhető.
A legkézenfekvőbb példát erre a kozmikus sugárzás müonjai
jelentik, azok a részecskék, amelyek áthaladnak rajtunk
anélkül, hogy túl nagy kárt okoznának, akárcsak egy
láthatatlan, gyenge, minden irányból felénk csapó eső. Nagy
energiájú protonok hozzák létre őket. Ezek a protonok, miután
megjárták a kozmikus tér mélységeit, a Föld légkörének legfelső
rétegeiben, 15–20 kilométeres magasságban kölcsönhatásba
lépnek az ott található atomokkal. A müonok ezeknek az
ütközéseknek a melléktermékei, de ha nem lennének kitéve
erős, relativisztikus hatásoknak, esélyük sem lenne elérni a Föld
felszínét. Még ha a maximális c sebességgel haladnának, akkor
sem tudnának 700 méternél messzebbre jutni. Ezzel szemben
azt tapasztaljuk, hogy a müonáramlás folyamatos, még a
tengerszinten vagy a legmélyebb, föld alatti barlangokban is. És
ez ismét a speciális relativitáselméletnek egy újabb
megerősítése. A felső légkörben keletkező müonoknak
valamivel kevesebb mint fele a fénysebesség 99,9 százalékát
meghaladó sebességgel száguld, így átlagos élettartamuknál
−6