hőmérséklet még olyan magas volt, hogy szabadon
futkározhatott a többi kvarkkal és a gluonokkal együtt.
Mindennek azonban hirtelen vége szakadt, amint az épp csak
megszületett világegyetem hűlni kezdett.
Az érdekesség az, hogy a top kvark bomlása során mindig
jelen van egy W-bozon és egy b -kvark; ami viszont ez utóbbit
illeti, egy mérhető távolság megtétele után szintén szétbomlik.
Ezért a b -kvarkok bomlásainak rekonstruálásával
azonosíthatóvá válik az a hányad, amely a top kvarkból
származik. Elég egy W-bozont társítanunk hozzájuk, és kész.
Ennek az összetéveszthetetlen jelnek köszönhető, hogy 1995-
ben az Egyesült Államokban, a Fermilab (Fermi National
Accelerator Laboratory) Tevatron elnevezésű ütköztetőjében
először sikerült megfigyelni azt a néhány eseményt,
amelyekben szerepet játszott a legnagyobb tömegű kvark.
Hasonló technikákat alkalmaznak ma is a Nagy
Hadronütköztetőben, hogy top kvarkok millióit rekonstruálják,
és részletesen tanulmányozzák minden jellemzőjüket.
A szintén nagy tömegű – igaz, a top kvarknál könnyebb –
Higgs-bozonnak ugyancsak rendkívül rövid az élettartama.
Bomlástermékei, azok a részecskék, amelyekre szétesik,
gyakorlatilag a kölcsönhatás elsődleges csúcspontjából kerülnek
ki. Átlagos élettartamát 10 másodperc nagyságrendűre
becsülik. Ez egy újabb, szinte lehetetlen feladatot jelent a
kísérleti fizikusok számára. Hogyan mérhetők ezek az ennyire
rövid átlagos élettartamok? Mindezt a következő fejezetben
–22