Guido Tonelli - Idő

nézi a kis tárgyat, amely egyensúlyban maradva forog a saját
tengelye körül, a szeméből pedig kiolvasható a büszkeség, hogy
sikerült megoldania a feladatot. Fáradhatatlanul és
hajszálpontosan akár többtucatszor is megismétli a manővert.
Megnyugtatja a tény, hogy a varázslat megismétlődik, és derűs,
hiszen a világ engedelmeskedik neki.
A periodikus mozgások tökéletes szabályossága
ellenállhatatlanul lenyűgözi a felnőtt embereket is. A tudomány
fejlődése a Hold számos titkát feltárta, de ennek ellenére – és a
sok felfedező küldetés dacára is – még mindig minden
alkalommal elvarázsol bennünket, amikor csak égi kísérőnk
megjelenik a ragyogó csillagos égbolton. Hajszálra úgy, mint
Jacopo, elragadtatással szemléljük, ahogyan ez a bámulatos
pörgettyű körülöttünk kering, és fázisainak ismétlődése
lenyűgöz bennünket.
Lelkünk legmélyén még visszhangzik a gyermekkorát élő
emberiség rácsodálkozása a Napra, amely járja a maga útját az
égbolton, az éjszakai sötétség beköszöntével kigyúló csillagokra,
vagy arra, ahogyan a nappalok váltakoznak az éjszakával.
A tökéletes harmóniában keringő nagy égitestek évezredek
óta megbabonáznak bennünket. A mozgásukat szabályozó
mechanizmusok néhány évszázaddal ezelőttig homályban
maradtak előttünk, és az emberek hosszú időn át mindegyiket
az isteneknek tulajdonították. Valamennyi kultúra megalkotta a
maga történetét, különböző neveket adván ugyanannak a
főszereplőnek: Ré volt az egyiptomiak, Apollón a görögök,
Itzamná a maják számára. Ez az istenség kezeskedik a fény