a balt behajlítja, a lábfejét hátrahúzza. A felső végtagok
megfordítják a szimmetriát: bal keze hanyagul előrenyúlik,
alkarja a combján nyugszik, miközben jobb keze hátrafelé
mozdul el, tenyerét pedig az ülésként szolgáló sziklára helyezi,
és kissé kifelé fordítja.
A statikus téma ellenére – mozdulatlanul ülő, megpihenő fiú
- testhelyzete mégis dinamikus. Az ifjú törzsének csavarodása,
bár csak jelzésszerű, arra készteti a nézőt, hogy járja körbe, és
különböző perspektívákból és nézőpontokból értékelje a
szobrot.
A bokáját díszítő talaria, a kis szárnyas cipők nem hagynak
kétséget az ifjú személye felől: Zeusz és Maia nimfa fiát,
Hermészt látjuk. Az istenek közt ő lett a leggyorsabb. Egyik
helyről a másikon tudott teremni, de az észjárása is szélsebes
volt. Reggel született, majd kimászott a bölcsőjéből, és délben
egy teknőshéjból gyönyörű hangú hangszert, lírát készített.
Ezután Apollón tehéncsordájából ellopott ötven tehenet, de a
hangszerrel végül is kárpótolta őt.
A gyorsaság és ügyesség istenére Zeusz az istenek és az
emberek világa közötti közvetítő szerepét bízta. Hermész,
vagyis a rómaiaknál Mercurius adta a nevét a leggyorsabb
bolygónak, a fürge Merkúrnak, amely sebesen mozog az
égbolton, hogy kapcsolatot teremtsen a halandók világa és
Zeusz isteni rendje között. Portyáin Hermész/Mercurius, a
legfennköltebb hírvivő tartja össze továbbra is mindazt, ami
inkongruens, vagyis ami lényegénél fogva össze nem illő.