értékek sorozatát találnánk. Az átlagos energiája nulla, ami azt
jelenti, hogy mikroszkopikus szinten a Heisenberg-féle
határozatlansági reláció által szabályozott ingadozások,
véletlenszerű kis rezgések végtelen sorozatán megy keresztül,
ami szüntelen nyüzsgésre készteti.
Az elmúlt évtizedek során végzett megfigyelések összessége
mintha annak a korántsem egyértelmű következtetésnek az
irányában tartana össze, hogy mindennek az eredete egy ilyen
parányi fluktuáció. Még a vákuumnak is tiszteletben kell
tartania a határozatlansági relációt, tehát nem maradhat
dermedt mozdulatlanságban, mindig azonos önmagával.
Szakadatlanul részecske- és antirészecskepárok emelkednek ki
belőle, amelyek egy nagyon rövid létezés után újra elnyelődnek
eredeti állapotukban. A határozatlansági relációnak
köszönhetően válhat a vákuum az anyag és az antianyag,
valamint a hullámzó erőterek egyfajta kimeríthetetlen, minden
konfiguráción áthaladó lelőhelyévé.
És tessék: az egyik ilyen parányi, a mi kvarkjainknál jóval
kisebb buboréknak elképzelhető fluktuációban valami különös
történik. A kozmikus inflációnak, azaz a világegyetem
tágulásának vagy „felfúvódásnak” nevezett, még mindig
tisztázatlan kérdéseket felvető jelenségnek köszönhetően ez a
fegyelmezetlen kis buborék ahelyett, hogy azonnal bezáródna,
és visszatérne eredeti állapotába, váratlanul tágulni kezd, és
hirtelen elképesztő méreteket ölt.
Nevetségesen rövid idő, 10 másodperc alatt a
jelentéktelen anomália annyira felduzzad, hogy
–35