Guido Tonelli - Idő

harmincadik életévét. Dolgozatának, amellyel 1926-ban a
cambridge-i Szent János Kollégiumban doktori fokozatot
szerzett, egyszerű címe volt: Kvantummechanika (Quantum
Mechanics). Úgy tűnik, Dirac volt a világon az első diák, akinek
volt bátorsága doktori értekezésének témájául választani az
akkor még csak erőteljesen fejlődő, új elméletet.
Közvetlenül ezután belevetette magát a munkába, hogy
megpróbálja kibékíteni egymással a speciális
relativitáselméletet és a kvantummechanikát, azt a két,
forradalmian új tudományt, amellyel az új század elkezdődött.
Ezt meg kellett tennie, ha le akarta írni a szubatomi részecskék
viselkedését nagy energiáknál. Legnagyobb meglepetésére
hamarosan rájött, hogy a negatív töltésű elektronra levezetett
egyenlet az elektronhoz hasonló, de ellentétes, pozitív töltésű
részecskékre is elfogadható megoldást eredményezett. Első
pillantásra ez abszurdnak tűnt. Hogy mi a fizikai értelme
annak, ami egy ideig pusztán formai érdekességnek tűnt, csak
néhány évvel később, 1932-ben vált világossá, amikor egy másik
fiatal tudós, Carl David Anderson felfedezte az első
pozitronokat. A kozmikus sugarak között talált az elektronokra
minden tekintetben hasonlító részecskéket, azt leszámítva, hogy
ezek egy mágnesben ellentétes irányba görbültek, ami arra
engedett következtetni, hogy pozitív töltéssel rendelkeznek.
A pozitronok felfedezésével mindenki számára világossá
vált, hogy anyagi világunknak közel a fele Dirac egyenletében
rejtőzik. A fiatal, visszahúzódó és szűkszavú tudósnak
köszönhetően egyszerre csak be kellett látni, hogy minden