Guido Tonelli - Idő

részecskének megfelel egy másik, azonos tömegű, de ellentétes
töltésű részecske: az, amit ma antirészecskének nevezünk. Ez az
annyira elegáns és tökéletes egyenlet egy addig mindenki
számára teljesen ismeretlen világ felfedezéséhez vezetett.
Az antianyag felbukkanásával az elemi részecskék
mikroszkopikus világában újra előtérbe került az idő
megfordíthatóságának kérdése. Az egyenletek szimmetriája
olyan, hogy egy időben előrehaladó anyagrészecskének
megfelel egy időben visszafelé mozgó antianyag-részecske. Más
szóval, ha egy elektron megjelenik a tér egy bizonyos pontján,
az egyenértékű azzal, hogy ugyanabban a pontban egy pozitron
eltűnik. Az antianyagnak köszönhetően az energia
felhasználható arra, hogy a vákuumból részecske- és
antirészecskepárok választódjanak ki. És a folyamat időben
meg is fordítható: ha kapcsolatot létesítünk közöttük, a párok
eltűnnek a körforgásból, megsemmisülnek, és energiahullámot
hagynak maguk után.
Sokáig tartotta magát az a hiedelem, hogy az elemi
részecskék világában a folyamatok ideje minden korlát nélkül
megfordítható; mindenki számára ez tűnt a legegyszerűbb,
szinte magától értetődő megoldásnak. Másfelől az elemi
részecskék közötti ütközések tanulmányozására használt
formalizmusban a hipotézis elfogadható volt, mind abban az
esetben, ha a jelenséget a szabályos, előrehaladó időben
figyeljük meg, mind pedig akkor, ha ez a fordított időben
történik. Két, egymással kölcsönhatásba lépő részecske például,
amelyek az ütközésből kismértékben eltérő pályákon kerülnek