Guido Tonelli - Idő

ki, akkor is a fizika törvényeivel összeegyeztethető viselkedést
tanúsítanak, ha a jelenséget visszafelé futó időben figyeljük
meg. Ebben az esetben a két végső állapotú részecske ellentétes
irányban mozog, elérik egymást, és ütköznek, az ütközésből
pedig a kezdeti állapot sebességéhez képest ellenkező előjelű
sebességgel lépnek ki.
Minden pontosan úgy zajlik, mintha az ütközésről készült
filmet visszafelé vetítenék le. Úgy tűnt, hogy az elemi
részecskék mikroszkopikus világa ugyanúgy működik, mint a
valóságnak a Lumière fivérek által oly népszerűvé tett, a
megfordított időnyíllal történő ábrázolása.
Valójában azonban a dolgok sokkal bonyolultabbnak
bizonyultak. Amikor bizonyos bomlási folyamatokban
kifinomult kísérletekkel kezdték vizsgálni az idő és a töltés
megfordulását, a teljes szimmetria kezdeti hipotézisének
ellentmondó hatások jelentkeztek. Még az elemi részecskefizika
sem mutatott szimmetriát az idő megfordítása révén. Ebben a
különös világban is volt különbség múlt és jövő között: nem elég
megfordítani az időt ahhoz, hogy tökéletesen szimmetrikus
folyamatok jöjjenek létre.
A végtelenül kis léptékek világában az időmegfordítással
kapcsolatos kutatások meglehetősen bonyolultak, ugyanis apró
eltéréseket, megfoghatatlan jelenségeket keresünk, amelyek
legtöbbször nagyon ritkák is.
Ezzel a kutatással kapcsolatban van egy mulatságos
anekdota; a Róma melletti Frascatiban, a Nemzeti Nukleáris
Fizikai Intézet laboratóriumában hallottam, ugyanakkor a