Guido Tonelli - Idő

fogva dacolunk az idővel: hatalmas kőtömböket állítunk fel kör
alakban, vagy vonuló állatokat festünk sötét barlangok falaira;
az égi mozgások örökös ismétlődésével vetekedve gigantikus
építményeket emelünk, vagy világmagyarázat céljából
elméleteket alkotunk.
Ebből született meg a filozófia, a művészet és a tudomány,
akárcsak a túlvilági élet képzetét megteremtő, évezredes
vallások. Ha egyéni létezésünk különböző formákban
folytatódna a földi vég után, lehetővé válna az igazságtalanság
és az elszenvedett gyötrelmek jóvátétele. Tágasabb képbe
helyezve feltárulkozna a világ számos fonákságának értelme. A
nagy vallások vigasztaló ereje csillapítja a fájdalmat, és enyhíti
a félelmet azáltal, hogy mindannyiunk egyéni létezését egy
tágasabb összefüggésbe helyezi.
A „túlvilági élet” kilátásán alapultak az egész civilizációkat
jellemző erkölcsi rendszerek, viselkedési szabályok, tilalmak és
tabuk. Az egyéni létet az örökkévalóság szövedékébe illesztő
világnézet szert tesz a társadalmi szabályok meghatározásához
és a hierarchiák megteremtéséhez szükséges tekintélyre: hozzá
kell a közösség egészének igazodnia. Egy ilyen vízió – azáltal,
hogy rendet teremt életidőnk szorongást keltő áramlásában, és
megszabadít bennünket életünk pusztán értelmetlen átmeneti
állapota miatti félelmünktől – lefekteti azt az alapot, amelyen
nagy tettek véghezvitelére képes, rendkívül összetett
közösségek szerveződhetnek.

Edények és sírok: a jelen, a múlt és a jövő születése