Guido Tonelli - Idő

A temetkezési szertartások – ezek az ősi, a távoli idő ködébe
vesző szokások – egyértelműen bizonyítják, milyen mélyen
gyökerezik bennünk, modern emberekben az idő mentális
tagolása múltra, jelenre és jövőre.
A sírok és az elhantolt testek felfedezése távoli kultúrákba
visz minket. Ezek ismertetőjegyeit a maguk teljességében soha
nem fogjuk tudni rekonstruálni, abban azonban biztosak
lehetünk, hogy voltak elképzeléseik a halál utáni jövőről.
Kétségbevonhatatlan bizonyítékai gyűltek össze annak, hogy az
Európát több tízezer évvel a mai ember érkezése előtt
benépesítő Neander-völgyiek egyes csoportjainak már voltak
temetkezési szertartásaik. A magzati pozícióban elhelyezkedő
csontvázak, a vörös okker nyomai, a kagylók és
virágpormaradványok bonyolult és nagy időráfordítást igénylő
tevékenységekről tanúskodnak. Az akkori, iszonyatos jegesedés
sújtotta, dermesztően hideg Európában a kis emberi
közösségeknek az energiájuk nagy részét a mindennapi
túlélésre kellett összpontosítaniuk. Ha a szorongató
élelemkereséstől jelentős időt és energiát vettek el, akkor ez azt
jelenti, hogy a temetkezési szertartások kiemelt jelentőségűek
voltak számukra. A rítusok megszilárdították a csoportot, és a
törzs által kidolgozott közös gyász megpecsételte azt a
paktumot, amelyet a nemzedékek kötöttek egymással a mások
támogatására: a közösség fiatal felnőttjei megerősítették, hogy
védelmezik a leggyengébbeket, az időseket és a gyermekeket.
Mit sem tudunk ezekről a szertartásokról, fogalmunk sincs
arról, hogy egy sámán vezette-e a rituálét, milyen nyelvet