Guido Tonelli - Idő

megszakította a mindennapi életüket jellemző örökös jelent –
„van étel bőven, együk meg mindet” –, hogy egy olyan
egymásutániságot hozzon létre, amelyben a jövő központi
helyet foglal el: nem fogyasztjuk el az összes készletünket, mert
holnap szükségünk lehet rá. Az edény tervszerű gondolkodásról
tanúskodik, egy csoportnak arról az elképzeléséről, hogy a saját
holnapjának biztosítása érdekében megszervezi önmagát. És
lám, még mi, mai emberek is, ugyanezt a rendezett időbeli
sorrendet használjuk.
Az olasz tempo szóból, ami időt jelent, kihallani a görög
temnó (τέμνω: „vágok”, „elválasztok”), valamint a temenosz
(τέμενος: „elkerített, lezárt terület”) kifejezést – mindez egy
szakasz elkülönítésére utal. Ugyanakkor a jelenről, mint
pillanatok, kiterjedés nélküli, rövid időegységek (olasz attimo:
„pillanat”) egymásutánjáról alkotott elképzelésben megtaláljuk
ugyanazt a gyökeret, mint az atom, azaz atomo szóban (görög
atomosz [ἄτομος]: „oszthatatlan”). Az idő árnyalatai nem
kerülték el a klasszikus Görögország bölcselőinek figyelmét,
akik – aligha véletlenül – különböző szavakat használtak a
sokféle jelentés hangsúlyozására.
A khronosz (χρόνος) fogalma a görögöknél a folyó időt
jelentette: Anaximandrosz szerint a halállal elkerülhetetlenül
visszatér az abszolúthoz, és ez végső sorsa minden lénynek,
amely elszakadt a végtelentől azáltal, hogy egyéni, differenciált
entitásként önmagába zárkózik. Ilyen a mi életidőnk is, az
emberek ideje, az az idő, amelyben történelmünk kibontakozik.
Az aión (αἰών) a misztikus vagy metafizikai idő: