ezek, amelyek biztos tér- és időérzékelés hiányában
lehetetlenek lennének.
Híres néhány, egereken, galambokon, sőt méheken végzett
kísérlet is. A különböző helyeken és időpontokban elhelyezett
táplálékért a méhek a megfigyelések szerint mindig pontosan
akkor és oda repültek, amikor és ahol a táplálék megjelenése
várható volt. Valójában egyetlen rovar sem maradna életben,
ha teljesen híján lenne azoknak a mechanizmusoknak, amelyek
lehetővé teszik számára a térben és időben való tájékozódást.
Egyeseknél biztonsággal kimutatható még a mennyiségi becslés
- sok/kevés – elemi formájának megléte is, ami eligazítja őket
döntéseikben. Az állati evolúció ősi mechanizmusai ezek, és
hatékonyságuk miatt hozzánk, emberekhez is eljutottak.
Időben összefüggő események sorozatának rekonstruálása
képessé tesz bennünket ok-okozati összefüggések
megállapítására, és tudatosságra késztet: tudom, mi történik
majd később, és képes vagyok megbecsülni azt is, mennyi ideig
tart a várakozás. Az időérzék előnyt biztosít az
élelemszerzésben, és lehetővé teszi a felkészülést a cselekvésre,
vagy a menekülést a veszély elől. A világban való
tájékozódásnak ezt az alapvető eszközét a génjeink adják
tovább nekünk.
Az időérzék kialakításában az embernél fontos szerepet
játszanak az érzelmek és az emlékezet. Ez az oka annak, hogy a
szubjektív idő számottevően eltérhet az órával mért időtől. Egy
sor tényező nagymértékben torzíthatja is azt. Ha nyugodtak
vagyunk, és ellazulunk, rövidebbre becsülünk egy bizonyos