Guido Tonelli - Idő

időtartamot, mint amilyen az valójában. Ha ellenben egy
bűnöző fenyeget bennünket, az idő sokkal lassabban telik, és a
szorongás pillanatról pillanatra egyre jobban elhatalmasodik
rajtunk; a traumatikus élmény úgy rögzül emlékezetünkben,
mintha lassított felvételen élnénk át.
Amikor fontos találkozónk van, agyunk működésbe lépteti a
várakozási mechanizmust, ennek segítségével pedig nagy
vonalakban megbecsüljük, mennyi idő van még addig hátra.
Ahogy telik az idő, és nő a nyugtalanságunk, mert senki sem
mutatkozik, az automatikus mechanizmusok összehasonlítják a
tényleges várakozást azzal, amire számítottunk, és mérlegelik a
különbséget. Innen erednek a szorongásos késztetések, amelyek
miatt kényszeresen ellenőrizzük óránkat vagy
mobiltelefonunkat.
Az időérzék lehetővé teszi a tudat számára, hogy rendet
teremtsen, méghozzá összefüggéseket keresve a külső
környezetben, de ezt minden egyes egyén esetében kissé eltérő
módon teszi. A szubjektív, személyes idő azért különbözik az
órák által jelzett időtől, mert érzelmeink azt mértéktelenül
meghosszabbíthatják vagy lerövidíthetik.
Még izgalmasabb a jelennel és az egyidejűséggel kapcsolatos
illúziókat érintő felfedezés. Ha a tükör előtt állok, és úgy
döntök, megérintem az orromat, látom, hogy a mutatóujjam
hozzáér az orrom hegyéhez, és egyúttal érzem is a tapintást. Ez
azonban csak a látszat szerint van így. A vizuális és a taktilis
jelzések ugyanis eltérő sebességgel haladnak a testemben, és
agyamnak más és más területei dolgozzák fel őket. Az