Guido Tonelli - Idő

örökletes információs kódot hordozza, ugyanakkor a maga
sajátfrekvenciájával rezeg. A központi idegrendszer, akár egy
nagyzenekar karmestere, összehangolja minden
tevékenységüket, gondoskodva arról, hogy ne adódjanak
komolyabb zavarok.
Az ember cirkadián ciklusait szabályozó mechanizmusok
nagyon összetettek ugyan, mindamellett kétségtelen:
biológiailag arra vagyunk programozva, hogy „nappali állatok”
legyünk, olyanok, amelyek napközben sokkal tevékenyebbek,
mint éjszaka. Viselkedésünk, anyagcserénk és testünk
fiziológiája ezzel a 24 órás ciklussal hangolódott össze. Félig
átlátszó, csukott szemhéjunk a fénynek mintegy húsz százalékát
átengedi, így a fénytől és sötétségtől függő idegi folyamatok
ekkor is működnek. Látószervünk még alvás közben is
kapcsolatot tart a központi idegrendszerrel, hogy szabályozza a
cirkadián ritmust, és összehangolja azt az alvás és ébrenlét
ciklusaival. Ez az oka annak, hogy – mint azt nyilván mindenki
átélte már életében – ha nagyon fáradtak vagyunk is még,
hirtelen felébredünk, csak azért, mert félig kitámasztva maradt
egy ablak, és a hajnali napsugár azon át behatol a szobába. Az
ember cirkadián ritmusát szabályozó molekuláris
mechanizmusokat felfedező tudósok: Jeffrey C. Hall, Michael
Rosbash és Michael W. Young 2017-ben orvosi Nobel-díjat
kaptak.
Összegezve tehát: nagyon hosszú ideig mi magunk voltunk
saját időmérőnk. Belső óránk (clock) – amelyet minden egyes
alkalommal összezavarunk, amikor éjszakai műszakban