dolgozunk, vagy interkontinentális utakon veszünk részt, a
rossz közérzet különböző formáit idézve elő – könyörtelenül
emlékeztet bennünket erre.
Az idő kelepcébe csalása
Nem tudjuk, hol élt és milyen tevékenységet folytatott az az
ember, aki elsőként gondolta úgy, hogy időmérésre használja
egy földbe szúrt bot árnyékát. Referenciaként elég volt néhány,
a földön szétszórva heverő kavics ahhoz, hogy meglehetősen
pontos képet kapjon egy tevékenység végzése során a még
hátralévő időről. Talán gyűjtögető életmódot folytató ember
volt, aki túl messzire merészkedett a neki és társainak otthont
adó barlangtól. Vagy új legelőket kereső pásztor, aki attól félt,
hogy az éjszaka beálltával elveszíti az utat vissza a hajlékához.
Minden valószínűség szerint az ember ősidők óta figyeli a Nap
magasságát az égbolton, hogy megbecsülje, mennyi idő maradt
még hátra a sötétség beálltáig. A sötétség ugyanis veszélyekkel
jár. A sűrű bozót a nagy éjszakai ragadozók birodalmává válik,
és az őseink búvóhelyéhez visszavezető úton ellenséges, lesből
támadó állatok rejtőzhettek.
A Khronosz, vagyis a megszemélyesített Idő kelepcébe
csalására szolgáló első eszközök a napórák és a naptárak voltak:
ezek évezredekkel megelőzték a mechanikus órákat.
Robbanásszerű elterjedésük a mezőgazdaság forradalmával, a
kereskedelem megjelenésével, az első városi közösségek és a
nagy civilizációk kialakulásával következett be. A földművelés