Guido Tonelli - Idő

bontották. A napnak 24 részre történő felosztása minden
bizonnyal a Kr. e. 8. század körülre tehető, és a kháldokra,
illetve az asszírokra és babilóniaiakra, vezethető vissza. Szintén
nekik köszönhető a szexagezimális, azaz a hatvanas
számrendszer, amelyben az órát értelmezték, a teljesszöget
pedig 360 részre osztották.
A Kr. e. 2. évezredtől kezdve az asszírok és babilóniaiak 12
hónapos holdnaptárt használtak; a hónapok mindegyike 29
vagy 30 napos volt. A teliholdat és az újholdat minden
hónapban megünnepelték, és megszokottá vált a holdciklusnak
négy fő fázisra történő felosztása. Már Hammurápi babiloni
király uralkodása idején, Kr. e. 1800 körül szokássá vált, hogy az
első negyed végén áldozatot mutattak be, amikor pedig később,
a harmadik negyed elején is bevezettek egy ünnepet,
megszületett a hét. Mindez azután kerülő úton jutott el
hozzánk: előbb a zsidókhoz és a görögökhöz, hogy később, a
római uralom alatt a birodalom valamennyi régiójában
elterjedjen.
A mitológiai hagyomány szerint a római naptárt Romulus, az
új város alapítója és első királya vezette be. Az Urbs, vagyis
Róma megszületésének időpontját valójában a köztársaság
fénykorában, Julius Caesar idején határozta meg egy nagy
tudós, Marcus Terentius Varro. Ettől kezdve az éveket Kr. e. 753.
április 21-től számolták. Ezt a napot a város alapításának
időpontjaként tartották számon: ab urbe condita, azaz „a város
alapítása óta” (kezdőbetűkkel rövidítve: AUC). Az első nagy