különböző órákat határoz meg azokban a szegmensekben,
amelyekre bolygónk képzeletben fel van osztva. Ha viszont
egyszer már átálltunk, és hozzászoktunk az új időzónához,
minden megy simán. Végül is az új időzóna mindig a GMT-re, a
greenwichi középidőre (Greenwich Mean Time Zone)
vonatkozik, és ezt azonosíthatjuk azzal a nagy, képzeletbeli
órával, amely karmesterként tökéletes összhangban vezényli a
világ összes órájának nagyzenekarát.
Szilárdan meg vagyunk győződve arról, hogy az idő
abszolút, és hogy mindenhol egyformán halad előre, a Földön
ugyanúgy, mint a Holdon, a Marson vagy bárhol az
univerzumban. A tudatalatti szintjén elképzelünk egy
idegközpontot: ez határozza meg azt a föld alatti ritmust,
amellyel az egyetemes rend összes mechanizmusa szinkronban
van.
Ennek a széles körben elterjedt gondolatnak az elméleti
alapjait Isaac Newton, a nagy angol tudós fektette le, aki 1687-
ben tette közzé egyik leghíresebb tézisét: „Az abszolút,
valóságos és matematikai idő önmagában véve, és lényegének
megfelelően, minden külső vonatkozás nélkül egyenletesen
múlik, és más szóval időtartamnak is nevezhető.”
A mozgás törvényeihez Newtonnak a teret és az időt
abszolút axiómaként, örök, változatlan és megingathatatlan
háttérként kell elképzelnie: a mozgások belőle emelkednek ki.
Az időt leíró t paraméternek, amelynek elemi változata, a dt egy
rövid időtartamot határoz meg, mindentől függetlennek kell
lennie. A tér és az idő így két örök és elpusztíthatatlan tartállyá
[ 8 ]