Guido Tonelli - Idő

ló. A fény által másodpercenként megtett út hossza
ugyanakkora marad. A lovas számára – kívülről szemlélve – a
tér összehúzódik, az idő pedig kitágul. Leegyszerűsítve, a zsoké
csuklóján lévő óra lassabban jár, mint a versenyt látcsővel
figyelő személy azonos szerkezetű órája.
Ez megdöbbent és zavarba ejt bennünket, egyszerűen azért,
mert a mi világunkban még soha nem láttunk ilyesmit. Ha
viszont képesek lennénk például a kórházakban a
röntgenfelvételek készítéséhez használt készülékek
elektronjainak a sebességével haladni, akkor már korántsem
lennénk ennyire meglepve. Tapasztalatunk része lenne, hogy
körülöttünk minden változik, és nem döbbentene meg
bennünket, hogy az órák által jelzett időket összevetve nagy
különbségeket látnánk. De soha senki nem volt még képes az
ilyesmit átélni, mert ahhoz túl nehezek vagyunk.
A relativitáselmélet súlyos csapást mér a newtoni abszolút
időre. Az idő nemcsak merevségét és változatlanságát veszíti el,
hanem a tértől való függetlenségét is. A térről és az időről
bebizonyosodott, hogy szorosan összekapcsolódnak egymással,
és mindkettő a testek sebességétől függ. Egy külső
megfigyelőhöz képest mozgó tárgy esetében az idő kitágul, a tér
pedig a mozgás irányában összehúzódik. A két jelenség
szorosan összefügg, mert a fénysebesség csak így marad állandó
minden inerciális vonatkoztatási, azaz tehetetlenségi
rendszerben. Így már nem létezik azonos idő a világegyetem
valamennyi lehetséges megfigyelője számára.