Guido Tonelli - Idő

fürdenek. Az előtérben egy csupasz fa és három, formáját
vesztett, valósággal szétfolyó óra látható. Nyilvánvalóan
működnek még; mindegyik más-más időpontot mutat. Egy
negyedik, a számlapjával lefelé fordított órán hangyák
nyüzsögnek. A földön egy meghatározhatatlan forma fekszik;
akár egy önarckép töredéke is lehet, amely magát a festőt
ábrázolja profilban. Hosszú időn át a kép a Lágy órák
elnevezést viselte, később azonban maga Dalí nevezte át, és ma
Az emlékezet állandósága címmel látható a New York-i Museum
of Modern Artban (MoMA).
Évekkel később Dalí, hogy egy csipetnyi provokációval
magyarázza a festmény eredetét, elmesélte: a lágy órák ötlete
azért jutott eszébe, mert aznap este Gala és ő együtt
vacsoráztak. A legjobb minőségű camembert-t fogyasztották, és
mielőtt fogta volna az ecsetet és a palettát, hosszasan
elgondolkodott a híres francia sajt lágyságán és szinte
cseppfolyós állagán. Egy írásában, amely a Minotaure című
folyóiratban jelent meg 1935-ben, Dalí kijelentette: „Az idő
maga a megtestesült eszelős és szürrealista dimenzió.” Ezekben
a szavakban visszhangzik az, amit néhány hónappal halála előtt
Minkowski mondott.
Dalí mindig is kíváncsi volt a tudomány újdonságaira.
Ismeretterjesztő cikkeket olvasott a relativitáselméletről, és
ahogyan Freuddal sikerült találkoznia, ugyanezt Einsteinnel is
szerette volna nyélbe ütni, de ez soha nem jött össze. Annyi
bizonyos, hogy Dalí egy olyan korszakban élt, amikor a