Guido Tonelli - Idő

használtunk fel. Ez a folyamat vezetett az ingaóráktól a
kvarcórákig, mígnem aztán eljutottunk az atomórákig. A 20.
század elejének tudományos forradalma kezünkbe adta azokat
az eszközöket, amelyek segítségével megérthetjük és
kutathatjuk az atomrendszerekre jellemző jelenségeket, és ott
nagyon nagy frekvenciájú, periodikus átmenetekre
bukkantunk: ezek szabályosabb és pontosabb ritmust követnek,
mint bármely más, addig felhasznált természeti jelenség.
Az első atomórákat a múlt század ötvenes éveiben
fejlesztették ki, és hamarosan bebizonyosodott, hogy ezek
messze a legpontosabb, legstabilabb és legjobban
reprodukálható időmérő eszközök.
Egy meglehetősen ritka fémnek, a céziumnak a
felhasználásával, annak atomjait az abszolút nulla fok közeli
hőmérsékletre hűtve, rendkívül pontos periodikus rezgések
érhetők el: megfelelő külső késztetésre atomjainak elektronjai
energiaszintet váltanak, hogy aztán gyorsan visszatérjenek
eredeti állapotukba, és ez a szekvencia ismétlődjék
folyamatosan. A cézium elektronjainak rezgései olyan pontosak
voltak, hogy 1967-ben megszületett a döntés: rájuk alapozzák a
másodperc új meghatározását. Hogy legyen némi elképzelésünk
ennek a minőségi ugrásnak a mértékéről, annak érzékeltetésére
elég csak arra gondolnunk, hogy egy jó kvarcóra évente néhány
másodpercnyit lehet pontatlan, míg az atomórák esetében az
eltérés néhány millió évente mindössze egy másodperc.
Nemrégiben sikerült olyan kísérleti prototípusokat megalkotni,
amelyek tizenötmilliárd évenként késnének vagy sietnének egy