találkozót beszéltünk meg, vagy azt a kis, félreeső éttermet,
amelyet egy kedves barátunk ajánlott.
A nagy filozófusok és Piroska
Még mielőtt a tudományos vizsgálódás tárgyává vált volna, az
idő és a tér közötti kapcsolat már az ókor óta a filozófiai
gondolkodás középpontjában állt. Az egyik leginkább éles
elméjű megállapítás Lucretius római költő és bölcselő A
természetről (De rerum natura) című tankölteményében
olvasható: „Valljuk meg, hogy időt nem is érzékelhet az ember /
Másképp, csak mozgás révén, sohasem nyugalomban.”
Márpedig a dolgok mozognak a térben.
Még soha senki nem derítette fel a térnek egy olyan
területét, amely időn kívül létezne, és ugyanígy senki nem volt
képes megmérni egy időintervallumot másképp, csakis egy
meghatározott helyen. Képtelenség az időt tér nélkül
elgondolnunk. És mégis, ez a kapcsolat mindig is meglehetősen
gyengének, szinte mellékesnek tűnt, de mindenesetre nagyon
különbözőnek attól, amilyennek ma tartjuk. Mai ismereteink
fényében a múlt szellemi óriásai közötti nagy csaták olyannak
látszanak, mintha egy mély óceán felszínén küzdöttek volna
meg egymással. Figyelmüket a hullámzással kapcsolatos
jelenségekre összpontosították, és temérdek részletkérdésen
kaptak hajba anélkül, hogy bármit is megértettek volna abból,
ami az alattuk lévő mélységekben zajlik.
[ 10 ]