Guido Tonelli - Idő

Gottfried Wilhelm Leibniz, a nagy német filozófus és kiváló
tudós, akinek Newton mellett az infinitezimális számítás
kifejlesztését köszönhetjük, szintén igyekezett megbirkózni az
idő kérdésével. Ugyanakkor Newtonnak az abszolút idővel
kapcsolatos elképzelése egyáltalán nem győzte meg Leibnizet,
és hevesen küzdött ellene. Számára az idő az egymásutániság
rendjét („die Ordnung des nicht zugleich Existierenden”), míg a
tér az egymásmellettiség rendjét („die Ordnung des zeitgleich
Existierenden”) képviseli. Az idő és a tér elképzelhetetlen
számára az anyagon, a világ és a szellem entitásain kívül. Ez az
álláspont, mint láthatjuk, nagyon is modern, Immanuel Kant
azonban mégis vitatta: a teret és az időt elménk, azaz a „tiszta
ész” a priori jai közé sorolta, támogatva ezzel Newton felfogását,
amely egészen a 20. század elejéig túlsúlyban maradt a modern
tudományban.
Még a történelem legélesebb és leghajthatatlanabb elméi
közül sem merte senki elgondolni a tér és az idő olyan szoros
összefonódását, hogy az az anyag szerkezetének új formájává
váljék.
Einstein radikális paradigmaváltást hajtott végre, és
véglegesen és visszavonhatatlanul megtörte a hagyományos
képet. Egy elszánt vágással szinte kettéhasította a vásznat, mint
tette azt Stanley-vágószerszámával Lucio Fontana argentin
származású olasz festő, keramikus és szobrász, avantgárd
művész, a „spazialismo” (spacializmus) művészeti irányzatának
megteremtője, amikor Térkoncepciói t („Concetti spaziali”)
alkotta. A művész azt mutatta meg nekünk, hogy a felszín alatt