Guido Tonelli - Idő

legtávolabbi galaxisok annál nagyobb sebességgel húzódnak
vissza, azaz távolodnak mindentől, minél nagyobb a távolságuk.
Ahogyan az akkor történik, amikor visszafelé vetítünk le egy
filmet, ő is visszafelé fordította a tágulás jelenségét, és arra a
következtetésre jutott, hogy mindennek valamikor a 10 és 20
milliárd évvel ezelőtti időkben, egy egészen parányi és teljesen
magában álló pontból, egy ősatomból kellett keletkeznie.
Kezdetleges megfogalmazásban ez a modern ősrobbanás-
elmélet.
Amikor Edwin Hubble amerikai csillagász, a Mount Wilson
Obszervatórium legerősebb távcsövét használva, adatokat
kezdett gyűjteni a galaxisok látszólagos mozgásáról, fogalma
sem volt Lemaître elméleti feltevéseiről. Ugyanakkor Hubble
megfigyelései nem hagytak kétséget afelől, hogy minden galaxis
távolodik, távolodásuk sebessége pedig arányos a
távolságukkal. Ma már tudjuk, hogy valójában nem a galaxisok
mozognak, hanem a téridő tágul, de Hubble 1929-ben
nyilvánosságra hozott megfigyelései még a kezdetben nagyon
szkeptikus Einsteint is meggyőzték arról, hogy Lemaître-nek
igaza van: a téridőnek valóban van születési ideje. Az általános
relativitáselmélet megfogalmazása után alig több mint egy
évtizeddel az Einstein egyenlete által szigorúan és elegánsan
leírt világegyetem fölöttébb bonyolult rendszerré vált: volt
kezdete és folyamatosan tágul tovább. A fizika örökre
megváltozott.
Azóta a modern ősrobbanás-elmélet („Big Bang” vagy „Nagy
Bumm”) lenyűgöző módon fejlődött. A 20. századi kozmológia