Guido Tonelli - Idő

A mennyezetet uraló és számos képmezőben vissza-visszatérő
lápisz lazuli kéktől eláll a lélegzeted. Ha még soha nem
tapasztaltad meg, mi is az a Stendhal-szindróma, vagyis a
„túlcsorduló kulturális ingerhatás” (midőn a művészet szépsége
beteggé tesz), akkor meg fogod tudni, amint belépsz a padovai
Scrovegni-kápolna tágas belső terének kis méretű kapuján.
A szerény kápolna kívülről inkább jelentéktelennek tűnik:
középkori építmény, amelyet egy római amfiteátrum
maradványaihoz közel emeltek, ezért nevezik Aréna-
kápolnának (Cappella dell’Arena) is. Mint minden
valamennyire jelentős városban, a rómaiak Pataviumban (a
mai Padovában) is egy nagy építményt emeltek a látványos,
nyilvános események számára, de az itt meglehetősen rossz
állapotban maradt fenn. Köveit a városi paloták építéséhez
használták fel, a grandiózus építményből pedig mindössze
néhány boltív, valamint az amfiteátrum elliptikus alaprajzát
érzékeltető külső fal őrződött meg. A padovai nem díszeleg
impozánsan a város központjában, mint a híres, szinte épen
megmaradt, még mindig nagyszabású rendezvények, főleg
opera-előadások helyszínéül szolgáló Veronai Aréna. Ha a
kápolna nem lenne a közelében, akkor az csak egy lenne a
számos, különösebb vonzerővel nem rendelkező olaszországi
régészeti lelőhely közül. Csakhogy a 13. században itt
emelkedett a város leggazdagabb bankárainak, a Scrovegni
családnak a káprázatos palotája.
A címerük nem volt különösebben vonzó: fehér mezőben
egy kék, vemhes, a nevükre utaló koca volt látható rajta (a