érzékenység. Mindez az utolsó ítélet jelenetén csúcsosodik ki: a
freskó teljes egészében elfoglalja a belső homlokzati falat. Balra
a boldogok láthatók; őket az angyalok seregei fogadják, jobbra
pedig az elkárhozottak, akiknek a pokolban iszonyatos
büntetéseket kell elszenvedniük.
Ami viszont engem különösen megragadott, az a két figura
volt, fent a falon, a nagy, hármas osztatú ablak két oldalán. Két
angyal zárja le a csillagboltozatot; úgy tekerik fel, mintha
függöny lenne.
Giotto az idők végezetét ábrázolja, egyértelmű utalással
János apokalipszisére, a földre hulló csillagokról és felgöngyölt
égboltról szóló Jelenések könyvé re. Véget ér a történeti idő
rövid epizódja, és kezdetét veszi az örökkévalóság. Az idő
megszűnik, és a vele teremtetett, anyagi természetű
világegyetemmel együtt feltekeredik. Visszatérünk a Dante
Paradicsom ában megénekelt ponthoz. Nem az emberek ideje ez,
hanem az örökkévalóság; minden földi idő együtt van jelen
benne: „Látod a véletlenek hirtelenjét / előbb, mint vannak,
ama Pontra látva, / ahonnan minden idő csak jelen lét.”
Az idők végezete, amelyet Giotto oly lenyűgözően ábrázolt,
bennünket, modern embereket sem kímél meg a kérdésektől:
Ha az időnek volt kezdete, lehet vége is? Mit jelentene az idők
végezete anyagi természetű univerzumunk számára? A kérdés
tudományos szempontból is feltehető, ha megvizsgáljuk a
világegyetem végével kapcsolatos feltételezéseket.
Vége lehet az időnek például akkor, ha a téridőnek a
korlátlan tágulás felé tartó, eszeveszett száguldása egyszer csak
[ 15 ][ 16 ]