Guido Tonelli - Idő

nyugalmi helyzetbe kerülne. Ha a galaxisok ahelyett, hogy
távolodnának egymástól, fokozatosan ismét egyre közelebb
kerülnének egymáshoz, és a közöttük létrejövő kölcsönhatások
elpusztítanák őket. Így kezdetét venné egy folyamat; ennek
eredményeképpen meghatározhatatlan anyaghalmazzá
állnának össze, mígnem bekövetkezne valamennyi anyag
egyetlen pontban történő kollapszusa. Ez lenne az, amit a
tudósok Nagy Reccsnek (Big Crunch) neveznek. A téridő újbóli
pontszerűvé válásával az idő szétbomlana, jelezve saját végét.
Amint egy ciklus befejeződött, egy újabb kezdődhetne. Újabb
ősrobbanással, új téridővel, amely az előző hamvaiból születne
újjá. Csakhogy a tágulás és az összetömörülés eme tomboló
pillanatainak periodikus váltakozását, ezt a mondhatni
harmonikusan ciklikus forgatókönyvet, a megfigyeléseink nem
támasztják alá.
Semmilyen adat nem utal arra, hogy a téridő tágulása
először lelassulna, majd megfordulna. Épp ellenkezőleg,
minden jelből arra következtethetünk, hogy a növekedése fel
fog gyorsulni, és fokozatosan túllép minden mértéken. Ezt a
mechanizmust, amely mindent mindentől egyre nagyobb
sebességgel távolít el, „sötét energiának” nevezzük. Nem tudjuk,
hogy egy újfajta erővel van-e dolgunk: egy bizonyos taszító
gravitációról, vagy esetleg a téridő egy különös, az idő
növekedésével a tágulását gyorsító tulajdonságáról
beszélhetünk-e. Annyi azonban biztos, hogy ha más
mechanizmusok nem lépnek közbe, a sötét energiával
megpecsételődik univerzumunk sorsa.