Guido Tonelli - Idő

lépésekkel próbálkozott egy hosszú úton. Az evolúció során
tudatra tett szert, és egyre kifinomultabb technikai eszközöket
fejlesztett ki. Végül feltalálta azokat a fényérzékeny
készülékeket, amelyek elnyelik a fotonokat, amint azok
megérkeznek a Föld nevű bolygóra. Az új faj akkor jelent meg,
és akkor zajlott fejlődéstörténete, amikor ezek a fénysugarak
megtették a hatalmas távolságot a két galaxist elválasztó üres
térszakaszon át.
A tiszta éjszakákon fölénk magasodó, impozáns csillagos
égbolt költők számos nemzedékét megihlette, ám az nem más,
csak egy mesés illúzió. Mint ahogy gigantikus méretű optikai
csalódás az égitesteknek az ókorban csillagképekké összerakott,
rendezett, a nagy mitológiai történeteket még ma is visszhangzó
halmaza is.
A Szíriusz, az éjszaka legfényesebb csillaga valójában két, a
Naptól 8,6 fényévnyire egymás körül keringő csillagból álló
rendszer. A Deneb, a Hattyú csillagkép fő csillaga 2600 fényévre
ragyog, míg a Sarkcsillag (Polaris, Alpha Ursae Minoris), a Kis
Medve csillagkép legfényesebb csillaga mintegy 323–433
fényévre van tőlünk.
Az ennyire különböző távolságokban elhelyezkedő égitestek
a múltban, eltérő időpontokban bocsátották ki a szemünkkel
ma ugyanabban a pillanatban érzékelt fényt. Az éjszaka
sötétjében tehát rekonstruálunk egy képet, az időben több ezer
év különbséggel lezajlott események teljesen mesterséges
szuperpozícióját. A csillagos égbolt bámulatos leképzése egy