Guido Tonelli - Idő

Ahhoz viszont, hogy a téridő jelentős görbületét előidézzük,
irdatlan tömegekre van szükség; ha pedig hullámként terjedő
perturbációkat akarunk létrehozni, akkor ugyanezeket a
tömegeket iszonyatos méretű gyorsulásnak kellene kitennünk.
A csillagok és bolygók azonban nem bírnák ki ezt a hatalmas
mechanikai terhelést; könnyen kimutatható, hogy nyomban
darabokra szakadnának. Helyesek voltak azoknak az
ellenvetései, akik azt állították, hogy gravitációs hullámokat
soha nem fogunk tudni megfigyelni.
Azt viszont a múlt század első évtizedeiben senki sem
gondolta volna, hogy létezhetnek a közönséges csillagoknál
sokkal nagyobb tömegű és sűrűségű égitestek, olyan kompakt
csillagok, amelyek képesek ellenállni a gravitációs hullámok
kibocsátásához szükséges félelmetes gyorsulásnak.
A fekete lyukak rendkívül sűrű objektumok: képesek
magukba zárni a mi Napunkhoz hasonló csillagok tömegének
sokszorosát egy mindössze néhány tíz kilométeres átmérőjű
térfogatban. Ezek a gravitáció hatalmas ereje által összetartott,
masszív és robusztus objektumok hozták létre az első
gravitációs hullámok azonosítását lehetővé tévő jelenségeket.
Amikor sikerült rögzítenünk egy távoli galaxist elpusztító
szörnyű katasztrófa visszhangját, bizonyossá vált, hogy a téridő
képes nagy távolságokon át energiát szállítani.
Mindez akkor történt, amikor két fekete lyuk – amelyek
egyenként olyan nehezek, mint harminc Nap – kölcsönhatásba
lépett egymással, és látványos eseménysorozatot indított útnak.
Mivel kölcsönösen vonzották egymást, a két test eszeveszetten